Sport

2013.05.07. 10:06

„Miért kell ezt csinálni?”

A kispaládiak nem akarták végképp kiröhögtetni magukat, inkább nem játszottak tovább.

A kispaládiak nem akarták végképp kiröhögtetni magukat, inkább nem játszottak tovább.Meglehet, a teljes igazságra soha nem derül fény – pláne úgy, hogy a játékvezető nem kívánt nyilatkozni. Tény, ami tény: a megyei másodosztály Carmo-csoportban játszott CsengerKispalád futballmeccs a szünetben, 8–0-ás hazai vezetésnél félbeszakadt. Mégpedig azok után, hogy a pihenőre vonuló vendégek közül két labdarúgót kiállított a spori, csapattársaik pedig – a vezetőkkel egyetértve – nem látták értelmét a folytatásnak...

– Rólunk senki nem mondhatja, hogy bármikor is rosszat szóltunk a játékvezetőkről az újságban – vágott a közepébe Algács Sándor, a Kispalád edzője. – Nagyon nehéz az anyagi helyzetünk, gyakran akadnak hiányzóink, ennek ellenére minden meccsen pályára léptünk. A csengeri meccsre például nyolc játékos nem tudott eljönni, mert dolgoztak vasárnap, talán nem kell külön hangsúlyoznom, miért a munka az első... Nem vagyunk hülyék, tisztában voltunk azzal is, nem a bajnokesélyes Csenger otthonában fogunk majd nyerni. Különösen úgy, hogy éppen csak összejött egy csapatnyi ember.

Mi viszont szeretünk focizni, ha harmincat kapunk, akkor harmincat, a lényeg, hogy játszunk. Ezt csak azért említem, mert ilyen körülmények között is vállaltuk a találkozót, amelynek szünetében előbb Lakatos Kálmán annyit szólt a bírónak: „Meg kellene nekik is fújni azt, amit nekünk”. Ezért pirosat kapott, majd Svanner Zoltán megkérdezte: „Miért kell ezt csinálni, amikor így is alig tudtunk kiállni?”. Erre őt is kiállította a spori.

Mire a táblázat utolsó pozíciójában veszteglő Kispalád az öltözőben maradt, Algács Sándor szerint így legalább nem kényszerültek mindenki számára nevetséges szituációba...

– Megtehettük volna, hogy kimegyünk a második félidőre, sérülést színlelve félpercenként lefekszik valaki a földre, és akkor is félbeszakad a meccs. De nem akartuk végképp kiröhögtetni magunkat, ráadásul, a történtek következtében egy-két fiú túlságosan bepörgött, azt gondoltuk, jobb a békesség, inkább nem játszunk tovább. Kérem, hogy írja, bármennyi problémával küszködünk, a magunk részéről szeretnénk tisztességesen befejezni a bajnokságot, remélem sikerül...

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!