Sport

2013.05.30. 19:05

Egyeseknek főpróba, másoknak búcsú

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgás: NB III. Tisza-csoport: Kisvárdán bajnoki címet ünnepelnek, Nyírbátorban az NB III-as tagság megőrzésére készülnek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgás: NB III. Tisza-csoport: Kisvárdán bajnoki címet ünnepelnek, Nyírbátorban az NB III-as tagság megőrzésére készülnek.

A szabolcsi csapatok közül a Nyírbátor számára a legnagyobb a tét a harmadosztály szombati zárófordulójában, hiszen amennyiben az NYFC megőrzi a második helyezését, akkor osztályozó nélkül meghosszabbítja NB III-as tagságát. Németh Károly legénységének ehhez Fehérgyarmaton kellene nyernie, ha ez nem sikerül, akkor minden attól függ, hogy mit játszik a vele azonos ponttal, de kevesebb győzelemmel rendelkező Tiszaújváros. A Szatmár Unió az ősszel megtréfálta a bátori csapatot (1–1-es döntetlen született fordított pályaválasztással), és a gyarmatiak amúgy is hajlamosak arra, hogy megnehezítik az élcsapatok dolgát, úgyhogy cseppet sem számíthatnak könnyű fellépésre a vendégek.

A többi megyebeli csapat sorsa már eldőlt: a Kisvárda bajnokként készülhet az NB II-es osztályozóra, a további öt csapat pedig az átszervezés következtében megyei I. osztályban folytatja. Nem véletlenül beszélt több edző is a szép búcsú jelentőségéről. Kisvárdán ellenben az ünneplésé lesz a főszerep, hiszen a Baktalórántháza elleni találkozó előtt a csapat tagjai átvehetik a bajnoki elsőségükért járó aranyérmüket.

Felcsillant egy halovány remény azáltal, hogy a héten megpendítették: az élvonalbeli klubok számára nem lesz kötelező a második számú legénységet az NB III-ban szerepeltetni. Azt azonban nem tudni, hogy hányan nem élnek ezzel a lehetőséggel, illetve ezáltal kik és milyen módon menekülhetnek meg. Az idő mindenesetre elég rövid, hiszen a jövő héten már esedékesek a feljutásról, illetve a bent maradásról döntő osztályozók. Az érintett csapatok számára az utolsó forduló amolyan főpróba lesz – másoknak a végleges búcsú...

26. forduló (kezdés: szombat, 17): Szakvezetői várakozások

Várda SE (1.)–Baktalórántháza (9.)

Révész Attila, kisvárdai edző: – Szeretnénk méltóképpen búcsúzni a szezontól, amely sok örömet okozott a kisvárdai focibarátoknak. Éppen ezért jó lenne, ha minél többen kilátogatnának a mérkőzésre, amely után az aranyérmet is átadják a számunkra, és együtt ünnepelhetjük szurkolóinkkal a közös sikert.

Illés László, baktalórántházi játékos-edző: – Gratulálunk a Kisvárdának az újabb bajnoki címéhez, és reméljük, hogy az osztályozót is sikeresen veszik, és vállalni tudják majd a magasabb osztályú szereplést, mert a megyének szüksége van erre. A mérkőzésen viszont nem szeretnénk az ő ünneplésükhöz a statiszta szerepét eljátszani, hanem mindent elkövetünk annak érdekében, hogy minél jobb eredményt érjünk el. Bár úgy gondolom, ellenfelünk sem játszik a legjobb összeállításában, de ugyanez sajnos ránk is igaz. Bízom benne, hogy a hétvégén magyar pályán a magyar játékost nem fogják idegenként kezelni, és mindenkire ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni. Sérülés miatt Szenes István, Balogh Zsolt és Szabó Róbert hiányzik majd valamint jómagam.

Szatmár Unió FC (10.)–Nyírbátor (2.)

Virovecz Pál, a Szatmár Unió edzője: – A csoport egyik legjobb csapata jön hozzánk a zárófordulóban. Szeretnénk szépen, jó eredménnyel búcsúzni a bajnokságtól, ezzel is megköszönve népes, lelkes szurkolótáborunknak az egész éves kitartásukat. Vasile Robas öt sárga lap, Petru Costea és Bakos Bence sérülés miatt nem játszhat.

Németh Károly, nyírbátori edző: – A bajnokság végére minket is utolérnek azok a problémák, amelyek egy folyamatosan nyomás alatt lévő csapatnál előfordulnak, ettől függetlenül az utolsó mérkőzésünkön ugyanolyan elszántsággal szeretnénk pályára lépni, ahogy azt az utóbbi időben tettük., Az a tapasztalatom, hogy az utolsó lépés megtétele sokszor nehezebb, mint addig vezető út, küzdelmes, az utolsó percig kiélezett mérkőzésre számítok.

Ibrány (11.)–Nagyecsed (12.)

Bíró Csaba, ibrányi edző: – Sajnos, számomra szomorú lesz a szombati alkalom, mert véget ér egy szép korszak, aminek az utóbbi években tevékeny részese lehettem. A szombati mérkőzés kapcsán annyit szeretnék mondani, hogy remélem a srácok most is megértik, amit edzősködésem ideje alatt mindig, vagyis, hogy legyen bárki az ellenfél, győzelemre kell játszani. Emelt fővel szeretnénk búcsúzni az NB III-tól!

Mircea Bolba, nagyecsedi edző: – Hosszú idő után utolsó NB III-as mérkőzésünket játsszuk, és szeretnénk szépen búcsúzni ettől az osztálytól.

Tiszakanyár (8.)–Hajdúböszörmény (6.)

Koskovits György, tiszakanyári edző: – A múlt heti mérkőzésen kockáztatnunk kellett, és sajnos Fortuna nem fogta a kezünket, így már mindenképpen lemaradtunk az osztályozót jelentő hatodik helyről. Ennek ellenére tavaszi otthoni jó szereplésünket szeretnénk győzelemmel lezárni, hiszen ebben az évben hazai pályán eddig veretlenek vagyunk. Aristide Die eltiltás miatt nem lehet a segítségünkre.

További mérkőzések: Létavértes (5.)–Cigánd (4.), Hajdúszoboszló (7.)–Tiszaújváros (3.), Debreceni EAC (13.)–Diósgyőr II (14.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!