Sport

2013.05.23. 10:08

Harc az üdvösséget jelentő helyekért

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgó NB III. Tisza-csoport: A Nyírbátor az osztályozó elkerülésében, a Tiszakanyár annak elérésében reménykedik.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgó NB III. Tisza-csoport: A Nyírbátor az osztályozó elkerülésében, a Tiszakanyár annak elérésében reménykedik.

A bajnok már megvan, a biztos bentmaradást érő második helyezés azonban még kiadó a harmadosztály Tisza-csoportjában. A múlt hétvégi eredményekkel a Nyírbátor került lépéselőnybe, hiszen visszavette az ezüstérmes pozíciót a Cigándtól, és mivel a győzelmek számát tekintve jobban áll a vele azonos pontot gyűjtött Tiszaújvárossal, a bátoriaknak a hátralévő két meccsen elég kétszer nyerniük ahhoz, hogy megőrizzék helyüket.

A szombati ellenfél, a Tiszakanyár azonban igen motiváltan látogat Bátorba. Koskovits György legénysége ugyanis még elérheti a hatodik helyezést, amely adott esetben osztályozót érhet (a hat csoport két legjobb hatodikja is érintett lesz a pótvizsgán). Márpedig ha a kanyáriak nyernek, és a Böszörmény veszít a tavasszal jó formát mutató, igaz, legutóbb hazai pályán éppen a Nyírbátor ellen veszítő Létavértestől, akkor az utolsó fordulóban a jelenlegi hatodik és hetedik helyezett ki-ki meccset vívhat a minden bizonnyal osztályozót érő pozícióért.

A legutóbbi játéknap egyik bravúrcsapata tehát a Nyírbátor volt, a másik pedig az Ibrány. A szabolcsiak nem először tréfálnak meg a tavasszal élcsapatot, a Létavértesen és a Várdától szerzett pont után utóbb a Cigándot győzték le – nagy szívességet téve a bátoriaknak. Ezúttal újfent olyan csapattal találkoznak, amely a második helyre hajt, így az előzmények ismeretében Tiszaújvárosban sem esélytelen a mezőny második felében helyet foglaló ibrányi csapat.

Nincs már különösebb tétje a Baktalórántháza–Szatmár Unió megyei derbinek, de éppen ebben a helyzetben játszhatnak a csapatok egy közönségszórakoztató mérkőzést. A Nagyecsed legutóbb hozta a kötelezőt a „kis” Diósgyőr legyőzésével, a DEAC ellen hasonló feladat vár rá. A már bajnok kisvárdaiak ezt a hetet a feltöltődésre használták fel, hiszen közeleg az osztályozó. Néhány játékos pihenni fog (már csak a sárga lapos eltiltások miatt is), de a bajnoktól így is elvárható a vasárnapi győzelem a sereghajtó diósgyőriekkel szemben.

25. forduló (kezdés: 17): Szakvezetői várakozások

Szombat

Baktalórántháza (9.)–Szatmár Unió FC (10.)

Illés László, baktalórántházi edző: – A hétvégén minden gondunk-bajunk előjött, és megtörtént az, amitől nagyon féltem: a létszámgondok, és amiatt, hogy hétről hétre többen is félkész állapotban játszanak, sajnos elfogytunk. Éppen ezért a hetet arra szántuk, hogy regenerálódjunk, illetve szellemileg frissüljünk, és a visszatérők segítségével remélem megszerezzük a három pontot az utolsó hazai mérkőzésünkön. Az ellenfél tavaszi szereplése elismerést érdemel, bízom benne, hogy közönségszórakoztató, jó mérkőzést játszunk vele. Geda Gábor öt sárga miatt nem játszhat.

Virovecz Pál, a Szatmár Unió edzője: – A bajnokság tavaszi szezonját jól kezdtük, szeretnénk keretbe foglalni ezt az idényt, és ugyanígy jó eredményekkel zárni az évet. Baktalórántházán is győzni szeretnénk.

Nyírbátor (2.)–Tiszakanyár (7.)

Németh Károly, nyírbátori edző: – A tavasszal kiegyensúlyozottan szereplő, masszív csapat látogat most hozzánk. Küzdelmes mérkőzésre számítok, és bízom benne, hogy játékosunk átérzi ennek a találkozónak a jelentőségét, és ott folytatjuk játékban, ahol Létavértesen abbahagyjuk.

Koskovits György, tiszakanyári edző: – Az az igazság, hogy mindkét csapat számára csak a győzelem az elfogadható eredmény, ezért gondolom mindkét fél mindent meg is fog tenni annak érdekében, Hogy ebből mi kerekedik ki, azt már szombat estére tudni fogjuk.

Tiszaújváros (3.)–Ibrány (11.)

Bíró Csaba, ibrányi edző: – Újabb nagyágyúval találkozunk, megpróbálunk tisztességgel helytállni. Javítja a kilátásainkat, hogy a sérültjeink felépülőben vannak, Varga Attila már játszhat, és eltiltottunk sincs. Bízunk a jó eredmény elérésében.

Vasárnap

Nagyecsed (12.)–Debreceni EAC (13.)

Mircea Bolba, nagyecsedi edző: – A tavasz folyamán először megéreztük a győzelem ízét, és ismét olyan csapatot fogadunk, amelyik a tabellán mögöttünk foglal helyet. Természetesen ezt a mérkőzést is győzelemmel szeretnénk zárni még a sérült Ascsillán László nélkül is.

Diósgyőr II (14.)–Várda SE (1.)

Révész Attila, kisvárdai edző: – Számunkra tétje már nincs ennek a mérkőzésnek, ugyanakkor a tisztesség megkívánja, hogy akik a pályára lépnek a legjobb tudásukat nyújtsák. Most egész biztosan azok fognak szerephez jutni, akik idáig kevesebbet játszottak. Az osztályozó közelsége miatt többen szabadságot kaptak, hogy lehetőségük nyíljon feltöltődni, ők a jövő héten csatlakoznak hozzánk újból. Ezzel együtt természetesen szeretnénk begyűjteni a három pontot. Hegedűs Tibor és Volodimir Kornutjak öt sárga lap miatt nem játszhat.

További mérkőzések, szombat: Hajdúböszörmény (6.)–Létavértes (5.), Cigánd (4.)–Hajdúszoboszló (8.).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!