Sport

2013.05.15. 14:32

Jól halad Gyurtáék vb-felkészülése Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely, 2013. május 15., szerda (MTI) - Hódmezővásárhelyen a körülmények parádésak, a nyári, barcelonai világbajnokságra való felkészülés nagyon jól halad - jelentette ki Széles Sándor mesteredző, a 2012-es londoni olimpia magyar úszóbajnokait, Gyurta Dánielt és Risztov Évát felkészítő szakember.

Hódmezővásárhely, 2013. május 15., szerda (MTI) - Hódmezővásárhelyen a körülmények parádésak, a nyári, barcelonai világbajnokságra való felkészülés nagyon jól halad - jelentette ki Széles Sándor mesteredző, a 2012-es londoni olimpia magyar úszóbajnokait, Gyurta Dánielt és Risztov Évát felkészítő szakember.

A szerdai sajtótájékoztatón hangoztatta, hogy mind az uszoda, mind pedig a város vezetése minden kérésüket teljesítette, amiért hálásak.

"Minden körülmény adott a megfelelő munkához. Az utóbbi években máshol nem is voltunk edzőtáborban, a világversenyek és az olimpia előtt is Hódmezővásárhelyen készültünk" - tette hozzá. Széles Sándor úgy látja, hogy a jövő hét elején záruló edzőtábor végére ugyanazt a formát fogják Gyurtáék elérni, mint egy évvel ezelőtt.

Risztov Éva azt mondta, mindig örül, amikor Hódmezővásárhelyre jönnek, hiszen ilyenkor több időt tölthet a rokonokkal és a családjával.

"Nagyon jó feltételek mellett tudunk edzeni, amit jelenleg máshol Magyarországon nem is tudnak biztosítani számunkra" - jelentette ki, majd kitért rá, hogy Barcelonára a nyíltvízi 10 kilométeres és az uszodai 1500 méteres számban készül.

"Minden helyezést ajándéknak tartok. Négyéves ciklusokban gondolkodom, a világbajnokságot a következő olimpia előtti felkészülés részének tekintem" - fogalmazott.

Az olimpiai arany mellett világ- és Európa-bajnoki címekkel is rendelkező Gyurta Dániel azzal kezdte, hogy őt családi szálak nem kötik a városhoz, de érzelmi szálak már igen:

"Hódmezővásárhely a szívem csücske, hiszen öt éve járok ide felkészülni minden fontosabb megmérettetés előtt. Valóban, a vásárhelyi víz már kabalaként is szolgál a versenyek előtt" - hangoztatta. Hozzátette, hogy a mostani edzőtábor nagyon jól sikerült, kezd nagyon jó formába lendülni, ráadásul 8-9 hét felkészülés még előtte van.

"Ha betegség, vagy sérülés nem akadályoz, minden esély adott lesz, hogy a legjobb időm körüli eredményeket ússzak" - adott biztató előrejelzést a spanyolországi vb-re.

A sajtótájékoztatón Kószó Péter alpolgármester a városvezetés nevében elmondta: úgy gondolják, nem csak akkor kell magukénak érezniük a sportolók teljesítményét, amikor a dobogó legfelső fokán állnak.

"A város az előző években a felkészülés során mindig rendelkezésre állt, így Risztov Éva és Gyurta Dániel sikerét egy kicsit magunkénak is érezhettük" - fogalmazott az alpolgármester. Hozzáfűzte: a Hódmezővásárhelyen öt évvel ezelőtt elindult mindennapos testnevelés program keretében minden vásárhelyi gyermek megtanul úszni, akik "most otthon hatalmas lelkesedéssel mesélik, hogy Gyurta Dániellel és Risztov Évával úsztak együtt".

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!