Sport

2013.07.12. 14:18

Akiknek lelkük van és szeretik a futballt

Szabolcsi ötlet alapján Nyíregyházán rendezik a megyei válogatottak tornájának döntőjét.

Szabolcsi ötlet alapján Nyíregyházán rendezik a megyei válogatottak tornájának döntőjét. A javarészt szabolcsi futballistákra építő, fényes sikert elért (harmadik hely az amatőr Európa-bajnokságon...) Keleti Régió válogatott sikerén felbuzdulva új ötlettel állt elő a megyei Igazgatóság.

–Olyan eseményt szervezünk, ami országosa szinten is attrakciónak számít, első a maga nemében: a megyei válogatottak tornáját, amelynek döntője augusztus 3-án Nyíregyházán lesz – jelentette be Szalacsi Árpád, az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság elnöke a péntekre meghirdetett sajtótájékoztatón. – A győztes képviseli Magyarországot az UEFA Régió Kupa következő kiírásában.

Az amatőr futball érdekében

Az odáig vezető út rögös, a „mieinknek” előbb a július 27-28-án esedékes selejtezőben kell kivágnia a rezet. A tiszaújvárosi tornán Borsod, Heves, Nógrád, valamint hajdú megyei legjobbjaival találkozik a szabolcsi válogatott – a csoportgyőztes jut a nyíregyházi négyes döntőbe.

– A kezdeményezés tőlünk, a szabolcsi igazgatóságtól származik – szolgált további információkkal Barczi Róbert igazgató. – Egyrészt az amatőr futball presztízsének növelése, másfelől a bajnoki rendszer átalakítása vezérelt minket ennek megszervezésére. Az elődöntőt Kemecsén és a nyíregyházi Városi Stadionban rendezzük, a helyosztókat kizárólag utóbbi helyszínen, egy nap alatt. Megköszönöm nyíregyháza város vezetőinek segítségét, akik az ügy mellé álltak és rendelkezésükre bocsátják a létesítményt. Most már csak abban bízom, hogy a négyes döntőben a szabolcsi csapat is jelen lesz!

Az a gárda, amelynek szakmai stábjában Barczi Róbert mellett Fecsku István edző munkáját Bíró Csaba segíti, Bekecs Sándor masszőrként dolgozik, míg a technikai vezető posztot a precíz ténykedéséről híres Kvaka Árpád tölti be. Fontos kitétel, hogy az egyelőre huszonöt tagú bő keretben csak és kizárólag olyan amatőr státusú labdarúgók szerepelhetnek, akik érvényes megyei játék., illetve sportorvosi engedéllyel bírnak!

„Köztünk a helye”

– A meglepetés erejével hatott, hogy felkértek erre a nemes feladatra – jelezte Fecsku István. – Amikor felvetődött a lehetőség, társként azonnal Bíró Csabára gondoltam. Ibrányi edzőként volt és van rálátása az NB III-as mezőnyre, jómagam a megyei vonalat ismerem. Először július 20-án találkozunk, amikor Ibrányban edzőmeccset játszunk, ekkor szűkítjük tizennyolc főre a keretet.

– Akiknek lelkük van és szertik a futballt, köztünk a helye – tette hozzá Bíró Csaba. – A megyei tehetségek megérdemlik a lehetőséget, itt a lehetőség a bizonyításra.

 

A szabolcsi játékoskeret

Kapusok: Gagyi Sándor (Tiszalök), Gazsi Ferenc (Baktalórántháza).

Mezőnyjátékosok: Balázsi Péter (Ibrány), Bancsi Gábor (Nyírmada), Batizi-Pócsi Norbert (Nagyecsed), Bodó Gábor (Nagykálló), Bulyáki Attila (Nagyecsed), Czerula Zsolt (Nyírgyulaj), Fejes János (Nyírmada), Deme Attila (Nagykálló). Éles Róbert (Nagyecsed), Gál Norbert (Tiszavasvári), Gergely Balázs (Tiszakanyár), Kántor Zsolt (Ibrány), Kiss Péter (Ibrány), Koskovits György (Kemecse), Kovács Imre (Ibrány), Kovács István (Nagykálló), Lakatos István (Baktalórántháza), Madzin István (Szakoly), Marics Gábor (Baktalórántháza), Ruska Tamás (Kemecse), Somogyi Tibor (Nagykálló), Tóth Tibor (Kemecse).

 

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!