Sport

2013.07.19. 10:37

Úszásra fogékony fogorvosok

Nyíregyháza - A magyar úszócsapatot alkotó dr. Szokol Dianna és dr. László Marianna remekelt az orvosi világjátékokon.

Nyíregyháza - A magyar úszócsapatot alkotó dr. Szokol Dianna és dr. László Marianna remekelt az orvosi világjátékokon.

Hogy fogat jól húznak és kezelnek, arról szakmai elismertségük árulkodik, hogy mellette jól is úsznak arról pedig a közelmúltbeli eredményeik. Merthogy két nyíregyházi fogorvos, dr. Szokol Dianna és dr. László Marianna is több éremmel térhetett haza a Zágrábban rendezett 34. Medigames-ről, vagyis az orvosi világjátékokról.

Mell, gyors, vegyes, váltó

Szokol Dianna négy aranyat nyert, elsőként csapott a célba 100 méter mellen, 200 méter vegyesen és 800 méter gyorson, illetve tagja lehetett egy, a 4x50 méteres gyorsváltóban élen végzett csapatnak, míg László Marianna megnyerte a 100 mellet, 800 gyorson és 200 vegyesen pedig egyaránt a harmadik helyen végzett. Mivel mindketten nyertek 100 mellen, abból az tűnik ki, hogy más-más korcsoportban versenyeztek – hölgyekről lévén szó a korcsoportjukat ezennel nem neveznénk meg. Viszont edzőjük, Varga Sándor vállalkozott arra, hogy ódákat zengedezzen a két tanítványról.

– Tapasztalatom, hogy orvosokat nagyon jó edzeni, mert okosak és fogékonyak munkára – így a szigoráról is ismert edző. – Ugyanakkor ez néha gondot is okoz, mert amikor kiosztom a napi penzumot, gyakorta teszik fel a kérdést: „Biztos?”. A győzelmet sosem lehet elvárni a versenyzőtől, de ha szabad ilyen mondani, úszómúltja, kvalitásai és a korábbi masters-versenyeken elért eredményei alapján Szokol Diannától várható volt, hogy a horvát fővárosban is maradandót alkot. Ellenben László Marianna még csak két éve úszik, de hihetetlen elszántsága és akaratereje máris meghozta az eredményt. No, meg a gyerekkori atléta múltja is remek alapokat adott a számára.

Az orvosi világjátékokra negyven országból érkeztek résztvevők, akik 26 sportágban mérték össze erejüket. A magyar úszócsapatot a két nyíregyházi hölgy alkotta, de a nagyhírű zágrábi vízilabda-csapat, a Mladost uszodakomplexumában ők is remekül képviselték a piros-fehér-zöld színeket. A számokat nem jó előre választották meg, hanem azon három nap műsorából csemegéztek, amikor a szabadságuk lehetővé tette az ott tartózkodást és a részvételt. Elég jól sikerült...

Két év múlva Ausztriában

A hangulat magával ragadta a két doktornőt, bár bizonyára még felemelőbb lett volna valamelyik tengerparti horvát városban, Rijekában, Zadarban versenyezni, nem beszélve Splitről vagy Dubrovnikról. Így viszont nem kellett olyan messzire utazni, mint ahogy a következő ilyen jellegű megmérettetés sem a világ végén lesz – 2015-ben ugyanis az ausztriai Wels nyerte el a rendezés jogát.

A magyar úszócsapat két tagja már ismert...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!