Sport

2013.08.02. 10:20

Hazai olaj repíti a venezuelai pilótát

Mogyoród - Pastor Maldonadó az idei első pontnak örült nemrégiben a Hungaroringen.

Mogyoród - Pastor Maldonadó az idei első pontnak örült nemrégiben a Hungaroringen. Míg Lewis Hamilton a Mercedes színeiben aratott első győzelmének örülhetett a Hungaroringen, addig Pastor Maldonadónak jóval szerényebb zsákmány jutott: a Williams-Renault venezuelai pilótája saját maga és csapata idei első pontját gyűjtötte.

A tavaly, Barcelonában még futamot nyerő pilótára és a nagy múltú együttesre idén ismét rájár a rúd: hiába fogadkoztak az évad kezdete előtt, az FW35-ös versenygép elkeserítően gyengén muzsikál, így a tizedik futamig kellett várni az első pontocskára. Noha a helyzet nem túl szívderítő, Maldonado lapunk érdeklődésére elégedettségről számolt be.

– A 15. helyről rajtoltam, végül 10. lettem ezen a pályán, ahol roppant nehéz javítani a pozíciódon. Ezúttal mindent jól csináltunk, így végre valahára megszereztük az idei pontunkat. Úgy érzem, most nincs okom arra, hogy elégedetlen legyek – fogalmazott a venezuelai, akinek magyar származású, első gyermeküket váró felesége révén kötődése is van hazánkhoz.

Jól érzi magát

Nem titok, hogy hazája nemzeti olajtársasága révén Maldonado tetemes mennyiségű pénzt szállít a turbókorszak jövő évi újraindulásával Mercedes motorokra váltó Williams konyhájára, márpedig a Forma-1-et is sújtó nehéz gazdasági viszonyok között már csapat is van, ahol szívesen látnák azokat a dollárkötegeket. Nevezetesen a Lotusnál, ahol nemrég megszellőztették: Grosjean esetleges menesztése vagy Räikkönen távozása esetén szívesen látnák kötelékükben a dél-amerikait.

– Lehet, hogy a Williams csak szenved idén, de jól érzem magam a csapatnál – válaszolta lapunknak a pilóta, amikor a jövőjéről és a Lotus-pletykákról érdeklődtünk. – Egyébként minden nyitott, még semmi nem dőlt el, ráadásul a Forma-1-ben soha, semmit nem lehet biztosra venni. Lehet, hogy hiába akarok a Williamsnél maradni, ők nem akarnak majd engem.

Jó lesz iparkodniuk

Maldonadónak és újonc csapattársának, a korábbi GP3- bajnok finn Valtteri Bottasnak sem árt, ha iparkodik, ugyanis a hungaroringi paddockban olyan híreszteléseket is lehetett hallani, hogy Vitalij Petrov is dörömböl a Williams istállónál. Márpedig mivel jövőre Orosz Nagydíj is szerepel majd a menetrendben, nem kizárt, hogy a Forma-1-ből idén kiszorult oroszt Bernie Ecclestone is a mezőnyben szeretné látni, a főmogul óhaja pedig – mint tudjuk – igazán sokat tud jelenteni…

 - Mészáros Sándor -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!