Sport

2013.08.14. 12:06

Már nem Ferenczi Tamás az NYKK vezetőedzője

Idénykezdő sajtótájékoztatót tartott a Marso-NYKK, az élvonalbeli kosárlabda-klub ügyvezetője, Makrai László az összejövetelen bejelentette, hogy a klubvezetés és Ferenczi Tamás vezetőedző közös megegyezéssel szerződést bontott.

Idénykezdő sajtótájékoztatót tartott a Marso-NYKK, az élvonalbeli kosárlabda-klub ügyvezetője, Makrai László az összejövetelen bejelentette, hogy a klubvezetés és Ferenczi Tamás vezetőedző közös megegyezéssel szerződést bontott.

A hagyományos sajtótájékoztató rendkívüli bejelentéssel indult: a Marso-NYKK Ferenczi Tamás nélkül kezdte el a felkészülést a 2013/2014-es élvonalbeli férfibajnokságra, a klub és a 2009 februárja óta vezetőedzőként dolgozó szakember útjai elváltak egymástól.

– A felkészülés kezdete előtt öt nappal a klub közös megegyezéssel szerződést bontott Ferenczi Tamás vezetőedzővel – jelentette be Makrai László, az NYKK Kft. ügyvezetője. – Közel öt éven keresztül irányította a csapat munkáját, a klub nevében szeretnék köszönetet mondani az eddigi tevékenységéért, és sok sikert kívánni neki a továbbiakban, mint edzőnek. Ferenczi Tamásnak ajánlottunk feladatot a klub utánpótlása mellett, az érintett még gondolkodik azon, hogy elfogadja-e.

Nem mindennapi az eset, hiszen amint az ügyvezető is utalt rá, öt nappal az első nyári edzés előtt került sor a kenyértörésre, úgy, hogy a legutóbbi szezon áprilisban véget ért a csapat számára. Ha már egyszer közös megegyezésről van szó, óhatatlanul felmerül, hogy szerencsés-e az időzítés, illetve valaminek nyilván történnie kellett a háttérben, ami az edzőváltáshoz vezetett.

– Az okokról nem szeretnék nyilatkozni, a lényeg, hogy megtörtént a váltás, és ez tény – zárta rövidre Makrai László. – A háttérbeli történésekről annyit, azok olyan szinten megoldódtak, hogy szerződést tudtunk bontani. Most bővebben erről nem szeretnék beszélni, békében elváltunk egymástól.

Természetesen kíváncsiak lettünk volna a másik fél, Ferenczi Tamás véleményére is, aki megkeresésünkre szintén úgy reagált, hogy egyelőre nem kíván nyilatkozni a történtekről.

A játékoskeretben is történtek már változások. Boldizsár Ferenccel a következő bajnokságra is érvényes szerződését a klub rendkívüli felmondással megszüntette, és egyik tavaly foglalkoztatott légiós sem tér vissza: az amerikai Anthony Nelson a görög első osztályú Apollon Patraszhoz (az előző bajnokság nyolcadikja), a bahamai Bennet Davis az izraeli Maccabi Netanyához (a legutóbbi negyedik) szerződött, a lett Martins Berkis pedig információink szerint visszatért a szlovák Svithez. Mondzinger Márktól már korábban elköszöntek (a Szolnoki Főiskola NB I. B csoportos csapatában folytatja), Kaluha Csabával pedig valamilyen szinten még folynak a tárgyalások.

A szerdai összejövetelen két új játékost köszönthettünk: a B divíziós U20-as Európa-bajnokságról feljutóként és bronzéremmel hazatérő Jakab Péter egy éves szegedi távollét után tért vissza, a Debrecenből érkezett Cseh György pedig abszolút újonc Nyíregyházán. Magas posztra még egy magyar kosaras érkezése várható, illetve gőzerővel folyik a három külföldi játékos keresése.

 

Felkészülési tornák

A Marso-NYKK az alábbi tornákon vesz részt a felkészülési időszakban

Szeptember 5-7., Nagyvárad (Románia). Ellenfelek: Alba Fehérvár, Nagyvárad, Marosvásárhely (mindkettő romániai).

Szeptember 12-14., Nyíregyháza Nagydíj, bujtosi csarnok. Ellenfelek: Alba Fehérvár, Nagyvárad, Svit (szlovák).

Szeptember 19-21., Svit. Ellenfelek: Svit, egy további szlovák és egy cseh csapat.

 

(A TELJES CIKK ELOLVASHATÓ A KELET-MAGYARORSZÁG 2013. AUGUSZTUS 15-I SZÁMÁBAN)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!