Sport

2013.09.20. 19:03

A zalai portya is Szpari-sikert hozott

Zalaegerszeg - Bajzáték negyedik idegenbeli meccsüket is megnyerték, így továbbra is százszázalékosak.

Zalaegerszeg - Bajzáték negyedik idegenbeli meccsüket is megnyerték, így továbbra is százszázalékosak.

Bizakodva várták a nyíregyházi focisták Zalaegerszegen a labdarúgó NB II. hatodik körének pénteki nyitómeccsét. Joggal, hiszen eddig valamennyi bajnokijukat megnyerték és a sorozat folytatódott, hiszen a meccs úgy alakult, ahogyan azt a tucatnyi, az egerszegi utat is bevállaló Szpari-szurkoló elképzelte.

Viszonylag hamar vezetéshez jutotta csapat, aztán egy félóra sem telt és növelte az előnyt, ráadásul a játékrész hajrájában még tovább hízlalta. Ehhez jó játék is párosult, így aztán a be-becsúszó hibák ellenére csak dícséret illeti a csapatot. A szünet után a hazaik már amolyan mindegy-alapon folytatták, mezőnyfölénybe került, a Szpari pedig visszaállt. Sikerült is szépíteni a házigazdáknak, ám amikor a hátrány csökkentésében bíztak, jött egy Szpari-kontra és egy újabb gól.

A két félidőbeli játék összegzése alapján talán túlzó a nyíregyházi siker különbsége, ám azt nem lehet mondani, hogy a vendégek nem szolgáltak rá a három pontra. Úgy is, hogy már 0–2-nál a hazaik joggal kérhetnek számon egy büntetőt (Rubus a labda helyet lábat talált), később Bajzát a hazai kapussal történt ütközéskor pirosat is kaphatott volna.

A második félidőben egy, az egerszegiek szerint szabályos gólt nem adott meg a játékvezető. A Szpari is joggal reklamálhatott egy Bajzát-kiugrást tévesen, les miatt megfogott akciót. A kiállításnál a szándékot minősíthette Radványi, egyébként korábban Bíró Csordást egyszer lekönyökölte, már ekkor ki kellett volna állítani. Viszont mind jó, ha a vége jó, márpedig ennek az volt!

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!