Sport

2013.09.04. 08:40

Hajt a csapat, a csónak halad

Nincs civakodás, egymásért tudnak küzdeni – a Mándok pedig még hibátlan.

Nincs civakodás, egymásért tudnak küzdeni – a Mándok pedig még hibátlan. Szépen muzsikál a Mándok. Olyannyira, hogy a megyei első osztályú futballcsapat őszi turnéja ez idáig zajos sikert aratott – kétszer saját közönsége előtt, egyszer pedig Tiszakanyáron húzta el soros ellenfele nótáját. Csoma karmester vezényletével egyelőre nem csúszott be hamis hang az előadásba, kottából játszott a második... helyre felnyomuló gárda.

– Úgy érzem, összerázódott a csapat: tudnak egymásért küzdeni a fiúk, a jelek szerint ennek megvan az eredménye – fogalmazott Csoma Dezső, a Mándok edzője. – Jó úton haladunk, persze nem akarom elkiabálni. Minden meccs nagyon nehéz, és valljuk be, szűken nyertük a meccseket, szóval még akadnak hibák. Próbálunk látványos játékra törekedni, elvégre a közönségét illik kiszolgálni, ami még nem mindig sikerült. Azért ez nem olyan egyszerű... Az egy dolog, hogy mi ezt szeretnénk, ugyanakkor az ellenfelek is győzni akarnak, a siker pedig nem párosulhat mindig kimagasló teljesítménnyel.

Egy biztos: a mándokiaktól már nem lehet elvenni a megszerzett kilenc pontot. Noha az is világos, húzós összecsapások egész sora vár még a Csoma-legénységre.

– Az Ecsed ellen kiküzdöttük otthon a győzelmet, Tiszakanyáron, és a Csengerrel szemben már mutattunk valamit – taglalta az eddig történteket a tréner. – Ettől több kell a folytatásban, annál is inkább, mivel nincs könnyű ellenfél, éppen ezért nagy gólparádékra nem lehet számítani. Az a legfontosabb, hogy a csapat megőrizze a jelenlegi harci szellemet. Ugyanabban a csónakban eveznek a játékosok, elfogadják egymást, nincs civakodás, ez feltétlenül pozitív tényező. Nagyon régen tapasztaltam ilyet egy csapatnál, de nem vagyunk elszállva, komolyan kell dolgozni tovább.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!