Sport

2013.09.12. 10:27

Nem csak a távot, hanem önmagát is legyőzte

Nyíregyháza - „Több, mint 30 éve futok, hol kevesebbet, hol többet, változó rendszerességgel. Tavaly ősszel az egyik futóismerősöm hívott meg, hogy legyek tagja a nyíregyházi Nike futócsapatnak.

Nyíregyháza - „Több, mint 30 éve futok, hol kevesebbet, hol többet, változó rendszerességgel. Tavaly ősszel az egyik futóismerősöm hívott meg, hogy legyek tagja a nyíregyházi Nike futócsapatnak. Akkor még nem tudtam, mit kereshetek én ott, aki maximum 10 kilométert futott le egyben életében. De meg is megtaláltam a helyem, hiszen olyan embereket ismerhettem meg, akik szeretik a kihívásokat. Most ősszel, szeptember 8-án a 28. Nike Budapest Félmaraton rendezvényen a Nike Futóklub tagjai közül 25-en vágtunk neki a 21,0975 km-es távnak. Kedvezett az időjárás, jó hangulatú volt a rendezvény. Kisebb-nagyobb fennakadások miatt, majdnem lekéstünk az eseményről, ám a rajt nem indult el nélkülünk. Szinte minden korosztály képviselte magát a futóklubból. A legfiatalabb a 19 éves Tóth Fruzsina, a legidősebb a 74 éves Hován Pista bácsi volt közöttünk. Nagyon jó eredmények születtek, szinte mindenki elégedett volt önmagával. A klubtagok női versenyzői közül a legjobb eredményt Kubovics Éva (1:38) vívta ki magának, a férfi versenyzők közül Újhelyi dokink (1:36) vitte el a pálmát. Számomra a legfontosabb az volt, hogy a távot és önmagam legyőzzem, amely sikerült. Jó érzés egy ilyen klubba tartozni, ahol együtt készülhetünk, és vehetünk részt különböző versenyeken”.

Szabó Csilla

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!