Sport

2013.10.17. 11:09

A figyelem fókuszában a baktai csata

Akár az ősz mérkőzésének is titulálható a Nagykálló szombati vendégjátéka az éllovas otthonában.

Akár az ősz mérkőzésének is titulálható a Nagykálló szombati vendégjátéka az éllovas otthonában. Augusztus derekán kevesen tették volna le a nagyesküt, hogy a BaktalórántházaNagykálló kilencven perc érdemelheti ki az ősz mérkőzése titulust a megyei első osztályú bajnokságban. Holott, a tabella jelen állása szerint, ez az igazság. Ráadásul a két csapat formáját elnézve, komoly sansz mutatkozik arra, hogy a felek „féltávnál” is a dobogón tanyáznak majd. Mindazonáltal a baktaiak szereplése aligha vágta mellbe a bennfenteseket, elvégre kalkulálni lehetett azzal, hogy betonbiztos tagja lesz az elitnek. No és az Illés-legénység tagjai sem csináltak titkot abból, a „háromba” várják magukat. ennek megfelelően „muzsikának”, elledig csupán egyszer, Nyírmadán sült el balul az előadás.

Egyre égetőbb...

Ugyanakkor a nagykállóiak – a Fogarasi Zoltánt menetközben váltó Gerliczki Máté irányításával – tartják bombaformájukat. A második helyre felkapaszkodó alakulat zsinórban négyszer győzött, a Balkány elleni döntetlen sem könyvelhető el gikszernek. Vagyis a kivételesen egyetlen szombati találkozóra abszolút a figyelembe középpontjába került.

Nem, mintha a vasárnap annyira unalmasnak ígérkezne... „Ezredszer” leírtuk már eme hasábokon, s megtesszük ezeregyedszer is: néhány egylet számára egyre égetőbb, hogy végre sikerrel zárjon egy fellépést. A Tiszalök, Volán-Sényő, Dombrád triónak komolyan bele kell húzni, már amennyiben nem kíván vészesen az alsóházban ragadni. Érdekes módon, az utolsó két idegenbeli összecsapását megnyerő Csenger hazai pályán – három vereség mellett – még csupán egy döntetlent mutathat fel, pedig ilyen tragikus mérleggel nehéz lesz elmenekülni a veszélyzónából.

Éppenséggel a tizenkettedik pozícióban posztoló Nagyercsedre, illetve az előtte állomásozó Szatmár Unióra is ráférne a nagy alakítás – különösen utóbbi produkciója nevezhető váratlanul visszafogottnak.

 

Szakvezetői várakozások: 10. forduló (kezdés: 15, ifi: 13)

Szombat

Baktalórántháza (1.)–Nagykálló (2.)

Illés László, baktalórántházi játékos-edző: – Szerintem a nagykállói csapat olyan, mint egy jól karban tartott gépjármű, amit egy rendes gazdától átvett egy szintén törődő gépjárművezető. A szervezett ellenféllel szemben, amely számomra meglepetésként a második helyre tört előre, taktikus, okos játékkal mindenképpen nyerni szeretnénk. Azt is tudjuk persze, hogy elmúlt hetekben nyújtott teljesítménynél ezúttal több kell!

Gerliczki Máté, nagykállói edző: – A múlt heti történések után, amikor is Mándok húsz kilométeres körzetéből érkezett mind a három játékvezető, egy pillanatra át futott az agyamon: mi lesz, ha Baktán nem kapjuk meg az egyenlő feltételeket? De ezeket a gondolatokat gyorsan el is hessegettem! Ha a hazaiak gyors támadóit ki tudjuk kapcsolni, akkor a győzelmünk sem lehetetlen.

Vasárnap

Volán-Sényő (15.)–Szatmár Unió FC (11.)

Rubóczki Tibor, sényői edző: – Legutóbb beleszaladtunk egy nagy pofonba. Remélem, a játékosok a héten átgondolták a történteket, és vasárnap egy teljesen más csapatot látunk a pályán. Persze, mondhatok én bármit, az igazság az, a fiúk tehetik a legtöbbet a siker érdekében.

Siska Attila, az SZUFC edzője: – A legutóbbi mérkőzésünkön a csapat védekezése megnyugtatóan összeállt, ebből kívánunk építkezni, a támadásban viszont egy kicsit több rizikót kell vállalnunk.

Nyírmada (4.)–Tiszalök (16.)

Szőke István, nyírmadai játékos-edző: – Szó nincs arról, hogy lebecsüljük az ellenfelünket, ugyanúgy készülünk, mint eddig. Mindenképpen csak a győzelem az elfogadható.

Kovács János, tiszalöki edző: – Még mindig nem jött el számunkra a várva várt győzelem, de nem csüggedünk, ami késik eljön!Szükségünk lenne a sikerre, hogy mindenki megnyugodjon, nem érzem, hogy baj lenne. Ebben a mezőnyben bármely meccsen, bármilyen eredmény születhet. Most is úgy készültünk, és természetesen úgy megyünk Madára, hogy bármi lehet. Egyszer minden sorozat megszakad.

Mándok (6.)–Dombrád (14.)

Csoma Dezső, mándoki edző: – Ha ott akarunk maradni az élbolyban, ezt a meccset egész egyszerűen nem bukhatjuk el. Hazai pályán veretlenek vagyunk, nem szeretnénk elrontani ezt a jó sorozatot.

Borza László, dombrádi edző: – Ezer sebből vérezve készülünk erre a meccsre. A Csenger ellen nem csupán a mérkőzést, több embert is elvesztettünk, így nagyon nehéz szituációban vagyunk, de megpróbálunk becsületesen helyt állni.

Csenger (13.)–Tuzsér (5.)

Barcsay István, csengeri edző: – Nagyon jól összeszedett csapat lesz az ellenfelünk, ezt bizonyítja az is, hogy a megyei egyben a Tuzsér kapta a legkevesebb gólt. Nehéz meccs elé nézünk, mert sérülések, betegség és eltiltások sújtanak minket, ettől függetlenül, szeretnénk hazai a környezetben pontot, vagy pontokat szeretni, csak ekkor érne valamit, a legutóbb idegenben kibrusztolt győzelem.

Dancs Béla, tuzséri játékos-edző: – Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, mert a Csenger láthatólag kezd magára találni. Ugyanakkor, ha céljainkat el karjuk érni, márpedig el akarjuk, nincs mese, győzni kell! Megfelelően kell készülni a meccsre, nem szabad félvállról venni az ellenfelet.

Tiszakanyár (10.)–Kemecse (7.)

Koskovits György, tiszakanyári edző: – Sajnos, komoly önbizalomhiánnyal küzd a csapat a bajnokság kezdete óta, ami abban mutatkozik meg, hogy csak vesztett állásnál merünk olyan dogokat végrehajtani, melyeket az edzéseken gyakorolunk és szépen meg is csináljuk. Ennek kijavítása hosszú folyamat, de már látszanak biztató jelek. A hét végi meccsünkön mindent megteszünk a pontszerzésért, már, amit a körülmények lehetővé tesznek majd...

Ádámszki Róbert, kemecsei játékos-edző: – Jó barátomhoz, és volt edzőmhöz, Koskovits mesterékhez utazunk. A két klub egyébként is jó viszonyt ápol egymással, ennek ellenére, a három pont igényével lépünk pályára Kanyáron.

Nagyecsed (12.)–Ibrány (9.)

Dudás Zoltán, nagyecsedi edző: – Beszélgettünk a fiúkkal arról, miért csak akkor merünk futballozni, amikor már ég a ház. Igazán nem kaptam rá magyarázatot... Az elmúlt két meccsen is null hármas állásnál kezdünk el úgy játszani, ahogy a teljes kilencven perc során kellett volna. Tudjuk, az Ibrány bármire képes, ezért, ha meglepetést kívánunk szerezni, végig elszántnak és fegyelmezettnek kell lennünk.

Varga Attila, ibrányi edző: – Előbb adtunk egy jobb egyenest, legutóbb pedig mi kaptunk egy balost. Ezek után mire számítsak?

Cellspan-Balkány (8.)–Nyírgyulaj (3.)

Dán Ferenc, balkányi játékos-edző: – Az, hogy a Kemecse és az Ibrány sikerült legyőznünk, annak köszönhető, hogy a fiúk borzasztóan fegyelmezetten, koncentráltan játszottak – az első perctől az utolsóig. Minden meccs más ebben a bajnokságban, a Nyírgyulaj ellen semmivel nem lesz könnyebb dolgunk, mint a korábbi riválisokkal szemben. A Gyulajnál is adottak azok a játékosok, akik egy villanással el tudják dönteni a meccset: ezért oda kell figyelni rájuk, mert veszélyes csapatnak tartom.

Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – Gondjaink a héten tovább szaporodtak, újabb játékosokat kell nélkülöznünk Balkányban. Ebben a helyzetben nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de ha a küzdőszellemünk hasonló lesz, mint az elmúlt fordulóban, akkor a pontszerzés nem reménytelen.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!