Sport

2013.10.05. 17:36

Gól helyett piros lap és vereség a szülinapra

A hazaiak tompaságát kihasználva a Kozármisleny Kisvárdán szerezte meg bajnokságbeli első győzelmét.

A hazaiak tompaságát kihasználva a Kozármisleny Kisvárdán szerezte meg bajnokságbeli első győzelmét.

Fontos információkhoz juthat az ember a kisvárdai meccs közben, ha a hazai tábort hallgatja. Alig kezdődött meg a szombati, Kozármisleny elleni NB II-es bajnoki, és a szirénázó tűzoltóautók hangjára máris Spekker Tamást, a csapat sérült játékosát kezdték éltetni. A nyári felkészülés során szárkapocs- és sípcsonttörtést szenvedő középpályás esküvőjét éppen erre a napra halasztották el, és a nászmenetet vezették fel a városban élők számára jól hallható módon a civilben tűzoltó fiatalember és ifjú felesége tiszteletére.

Aztán a születésnapost, vagyis a meccs napján éppen 29 esztendős Pálvölgyi Balázst kérték arra, hogy szerezzen gólt. Ám ahelyett, hogy a hazai csatárok tartotték volna rettegésben a baranyai védelmet, a mislenyi megugrásokban volt inkább veszély a meccs első részében. Amikor a 20. percben Nagy Mihály Krisztián az üres kapu helyett az égbe lőtt, ébresztőt fújtak a drukkerek, majd a „mindent bele” rigmussal próbáltak életet lehelni a csapatba. Jött is Fodor András és Hegedűs Tibor biztató távoli lövése, Dusan Pavlov pedig az első félidő legnagyobb helyzetét puskázta el.

A szünetben még a kapuscserére kényszerülő vendégek tűntek gondterheltebbnek (a csereként beállt Helesfay Donát 10-es mezben állt a gólvonal elé...), aztán alig ítz perc múlva már rózsaszínben láthatták a világot. Két szöglet után közel kerültek első győzelmükhöz a vendégek: a sajátjukból gólt értek el, a kisvárdaiból kiállítást harcoltak ki – Pálvölgyi így nem magát lepte meg góllal a szülinapra, hanem a játékvezető piros lappal. Az újabb szögletből született második Vattai Balázs-találat végleg lerendezte a meccset, a rossz napot kifogó várdaiakban emberhátrányban már nem maradt erő a szépítéshez.

Így aztán esküvő ide, születésnap oda, a meccs után a vendégöltözőt vetette szét az öröm az internetről ismert győzelmi nóta által. Eközben azért a várdai tábor is éltette az övéit, jelezve, hogy ez is az ő csapatuk.


JEGYZŐKÖNYV

NB II. férfi felnőtt labdarúgás

Kisvárda vs. Kozármisleny

0 – 2 (0 – 0)

Kisvárda, 1100 néző, v.: Veizer (Butkai, Kovács G.).


Kisvárda: Nacsa – Molnár R., Hegedűs T., Kornutjak, Tóth Gy. – Miskolczi (Lakatos L., 73.), Üveges, Nagy B. (Bouard, 59.), Fodor A. – Pálvölgyi, Pavlov. Szakmai igazgató: Révész Attila.

Kozármisleny: Sólyom (Helesfay, a szünetben) – Vég B. (Farkas Z., 84.), Fellai, Vattai, Kiss M. – Szabó B., Kovács T., Cziráki, Zsdrál (Kovács D., 61.) – Varga B., Nagy M. K. Vezetőedző: Szabó Zsolt.


49. perc: Nagy Mihály Krisztián jobboldali szöglete után Vattai 8 méterről a földre fejelte a labdát, amely Nacsa kezét is érintve a jobb alsó sarokban kötött ki, 0–1.

52. perc: A Kisvárda végzett el baloldali szögletet. Miskolczi nem a beívelést választotta, hanem a tizenhatos előterében álló Nagy Bálinthoz játszott, akit Nagy Mihhály Krisztián leszerelt, és egyedül vezette a labdát a félpályánál biztosító Pálvölgyire. A várdai csatár – más megoldás nem lévén – feltartotta a labdát mellette eltoló vendégcsatárt, emiatt jogosan jutott a kiállítás sorsára.

75. perc: Nagy Mihály Krisztián baloldali szöglete után középen Varga Bence csúsztatta meg a labdát, Vattai pedig 10 méterről ballal kapásból a bal alsó sarokba lőtte, 0–2.


Mesterszemmel

Révész Attila: – Most először véltem felfedezni, hogy kellő lelkesedés nélkül játszottunk, és ez a túlzott kényelem nagyon tompa játékot eredményezett, ráadásul két szögletből kaptunk gólt, ami korábban nem volt ránk jellemző. Teljes mértékben megérdemelt a sokkal nagyobb tűzzel játszó vendégek győzelme.Szabó Zsolt: – Bízom benne, hogy ezzel a győzelemmel átszakadt a játékosokban egy gát, és innentől kezdve elindulunk felfelé. Gratulálok a csapatomnak, amely nagyszerűen futballozott ezen a mérkőzésen.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!