Sport

2013.10.14. 10:56

Mi engedhető meg, és mi nem?

A fehérvári vereség a papírforma kategóriába tartozik, de annak kapcsán azért kérdések is felmerülnek.

A fehérvári vereség a papírforma kategóriába tartozik, de annak kapcsán azért kérdések is felmerülnek.Az eddigi három vereségen túl az is gondot okoz a Marso-NYKK-nál, hogy a vasárnapi, Alba Fehérvár ellen 115–82-re elveszített bajnokin Cseh György betegség miatt egyáltalán nem tudott a pályára lépni, míg Polyák László az első negyedben szenvedett Achilles-ín-sérülést, amivel a továbbiakban már nem tért vissza a pályára. Így aztán két játékos kiesett a rotációból, míg a hazaiak tíz embert folyamatosan foglalkoztatva őrölték fel a nyíregyháziak ellenállását.

– Tudtuk, hogy jobb csapat az Alba, amit érvényre is juttatott velünk szemben – mondta a Fehérváron történtekről Horváth Imre, a nyíregyháziak szakmai igazgatója. – Olyan stílusú védekezéssel találtuk szemben magunkat, amely közelít a nemzetközi szinthez, illetve majd meglátjuk, hogy a kupaporondon ez mennyit ér. Évtizedes edzői múltam során ilyen egész meccsen át tartó egész pályás letámadással még nem találkoztam, erre nagyon nehéz felkészülni. Ismét kiütközött, hogy kevés időt töltöttünk még el együtt, és nagyon minimális dolog köszön vissza a pályán mindazokból, amit gyakorolunk. Márpedig mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy elsősorban támadásban mit engedhet meg magának, és mit nem, hiszen a következő hetekben el kell kezdenünk gyűjtögetni a győzelmeket, idegenben is.

Lehet-e pozitívumokról beszélni a mérkőzés kapcsán?

– Nem sokan, de Kósa Tamás feltétlenül hajlandó volt végrehajtani a rábízott védekező feladatot – felelte Horváth Imre. – Számára ez volt eddig a legjobban sikerült mérkőzés. Emellett örömteli, hogy a betegsége és sérülése után Mohácsi Máté kezd magára találni, és ha így játszik, mint vasárnap, akkor be tudja majd tölteni a ráruházott húzóember szerepkört.

A csapat idegenbeli meccssorozata szombaton a Pécs vendégségében folytatódik. Közben eldőlt, hogy az utóbb csatlakozott két légiós, Patrick Rembert és Matija Poscic szerződését véglegesítik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!