Sport

2013.10.16. 18:28

Nyolc érmet tekertek a Bükkben

Nyíregyháza -  A ViniBike bringásai voltak a legeredményesebbek.

Nyíregyháza -  A ViniBike bringásai voltak a legeredményesebbek. Meredek emelkedők, 5300 méteres táv várt azokra a kerékpározókra, akik részt vettekl az elmúlt hét végén a X. Üveghuta Kupán. A résztvevőket egy percenként indították Bükkszentlászlóról a cél pedig Bükkszentkereszten volt. A közel kétszáz fős mezőnyben a nyíregyházi ViniBike Kerképáros SE tizennyolc versenyzővel képviseltette magát.

Sok korcsoport volt és azon belül külön választották az országúti és mountainbike kerékpárral indulókat, sőt a tízedik, jubileumi kupán külön értékelték a 100 kg feletti bringásokat. A ViniBike volt a legeredményesebb klub, versenyzői nyolc érmet szereztek.

A fiataloknál Dallos Dániel a második, Sinka Ákos a kilencedik helyen végzett. A felnőtteknél az országúti kategóriában Szentpéteri Gabriella az első, Harászi Enikő a nyolcadik, mountain bike kategóriában Kalapos Erika az élen végzett. Országúti szenior kettőben Kovács Lajos a harmadik, Hidasi János a kilencedik, szenior egyben Sárosi Endre a hetedik, Balogh Zsolt a tízedik volt, míg mountain bike szenior kettőben Erőss Béla az ötödik volt.

A veteránok között Karl Kühnle a második helyen végzett. A 100 kg felettiekenél Barilló György a második, a páros kategóriában a Horváth Zsolt, Karászi Zoltán duó az első, míg a Pózner Gábor, Karászi Attila kettős a harmadik helyen végzett. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!