Sport

2013.10.13. 19:35

Visszatértek a kezdetekhez

Nyíregyháza - Sok kapott ponttal veszített a bajnok Alba Fehérvár otthonában a Marso-NYKK.

Nyíregyháza - Sok kapott ponttal veszített a bajnok Alba Fehérvár otthonában a Marso-NYKK.

A veretlen bajnok fogadta a két forduló után sikerélmény nélküli Marso-NYKK-t az élvonalbeli férfibajnokság vasárnap délutáni mérkőzésén. Ahogy várható volt, a fehérváriak egész pályás letámadással kezdtek, amit kezdetben sikeresen átjátszottak a nyíregyháziak, így az első negyed közepéig fej fej mellett haladtak a csapatok.

Aztán a csereként beállt Maurice Kemp vezérletével az első negyed végére megnyugtató előnyt szerzett a hazai csapat. A folytatásban is lendületben maradt a bajnokcsapat, ekkoriban vendégrészről jóformán csak a légiósok tudtak betalálni. Aztán Mohácsi Máté is elkapta a fonalat, így a tűréshatáron belül maradt a két csapat közötti különbség.

Az NYKK részéről sok volt az eladott labda (az egész pályás letámadás egyik „mellékhatása” ugyebár), az Alba pedig könnyű kosarakkal gyarapította a pontok számára. A meccs vége nyíregyházi szempontból már a paksira hasonlított, bár végül egy ponttal sikerült belül maradni az egy hete kapott mennyiségen. A szerzett kosarakat tekintve viszont a három meccs közül most teljesített a legjobban Horváth Imre legénysége.

KM

Jegyzőkönyv

Alba Fehérvár–Marso-Nyíregyháza KK 115–82 (30–18, 32–24, 30–21, 23–19)

Székesfehérvár, 1500 néző, v.: Hegedűs T., Farkas G., Vida. B.

Alba Fehérvár: Supola 7/3, Hobbs 9/3, Moore 20/6, Tóth N. 13, Somogyi 8. Csere: Kemp 23/6, Juhos 14/6, Tóth P. 11, Olah 10/3, Szanati. Edző: Carlos Frade

NYKK: Rembert 18, Simms-Edwards 14/6, Mohácsi 20/6, Hall 11/3, Poscic 8. Csere: Polyák 4/3, Varga M. 4, Jakab P. 3, Kósa T. Szakmai igazgató: Horváth Imre.

Az eredmény alakulása, 5. perc: 14–12, 8.: 27–15, 12.: 42–24, 15.: 48–32, 22.: 64–47, 25.: 77–56, 29.: 89–61, 32.: 94–71, 37.: 105–77.

Mesterszemmel

Carlos Frade: – Végig nyomás alatt tudtuk tartani a Nyíregyházát. A magabiztos győzelem mellett örülök a sok szerzett pontnak, de hiányérzetem van a gyenge védekezésünk miatt.

Horváth Imre: – Az Alba nemzetközi szintű csapat, ennek megfelelően tudtuk, hogy mire számíthatunk. Nagyon keveset valósítottunk meg abból, amit elterveztünk, de a három mérkőzésen összességében néhány játékelemben előreléptünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!