Sport

2013.11.08. 19:46

A Szpari játékosai motiváltak a szombati megyei derbire

Nyíregyháza - Huszák Tamás kidőlt a sorból, a villanyfény varázslatossá teheti a szombat estét.

Nyíregyháza - Huszák Tamás kidőlt a sorból, a villanyfény varázslatossá teheti a szombat estét.

A jelek remek derbit ígérnek. Az előrejelzés szerint kellemes idő lesz szombaton este, és a Városi Stadion villanyfényében két motivált csapat fut majd a gyepre, remélhetőleg sok szurkoló előtt. Jön a Szpari-Kisvárda megyei rangadó a második vonalbeli focibajnokság soros körében, a tizenharmadik fordulóban.

Rangadóhoz méltó játékot

A listavezető Nyíregyháza Spartacusra ősszel még négy meccs vár, ebből három hazai pályán. Sajnos a jelek szerint Huszák Tamás már nem lesz érdekelt egyiken sem, hiszen a játékos korábbi sérülése a héten kiújult, olyannyira, hogy combjában megpattant egy ér, műteni kellett és a jelek szerint több hetes pihenő vár rá.

- Rangadóhoz méltó játékot várok szombaton és természetesen győzelmet. Ehhez elengedhetetlen lesz a fegyelmezett és pontos játék, bízom benne, hogy sikerrel örvendeztetjük majd meg szurkolóinkat. Sajnos Huszák Tamásra nem számíthatok, helyére Pákolciz Dávid került. -summázott véleményt a derbiről Lucsánszky Tamás, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.

- Valamennyien tudjuk azt, hogy ez a szombati mérkőzés milyen fontos a vezetőink és a szurkolóink számára, mindenki átérzi ennek a súlyát, azok is, akiknek nincsenek nyíregyházi, vagy megyei kötődései - vélekedett Balogh János, a Szpari kapitánya.

Elszántan, a siker reményében

A nyíregyháziak élve a hazai pálya előnyével, csütörtökön kora este villanyfénynél edzettek. Balogh János rutinos játékos, számára nem újdonság a reflektoros mérkőzés, ám az ilyen még számára is külön varázst jelent.

– Természetesen a villanyfafényes meccseknek meg van a külön hangulata, remélhetőleg sokan jönnek majd a meccsre, ám látom, nincs szükség semmilyen pluszmotivációra, mindannyian elszántan, a siker reményében lépünk majd pályára és minden megteszünk majd ezért.

– Akkor is, ha ezért a győzelemért éppen olyan három pont jár, mint a korábbiakért - tette még hozz Balogh János.

- KM-ML -


Négy pénztár, mazsorettek, ajándékok

A nyíregyházi klub vezetői a héten a Szpari szimpatizánsaival egyeztettek, pénteken pedig a hazai főszurkolókkal, és a Kisvárda vezérdrukkereivel, valamint és a rendőrség képviselőivel egyeztettek. Szombaton négy pénztár nyit ki, a Szpari vezetői kérik a várdai drukkereket, hogy ők a főiskola felőli vendégpénztárt használják, az ott váltott jegyek a vendégszektorba szólnak. Fellépnek majd mazsorettek és fúvós zenekar is lesz. A szokásoknak megfelelően ezúttal is lesz játék a szünetben, újdonság viszont, hogy a nagytribün mögötti bejáratnál egy sátorban szparis ajándéktárgyakat lehet vásárolni.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!