Sport

2013.11.13. 19:20

Célegyenesben a parkettázás

Nyíregyháza - Vasárnap már a bujtosi csarnokban meccselhet a Marso-NYKK együttese.

Nyíregyháza - Vasárnap már a bujtosi csarnokban meccselhet a Marso-NYKK együttese.

Úgy néz ki, megnyugodhatnak a kosárlabda kedvelői, vasárnap végre hazai környezetben is pályára léphet a Marso-NYKK élvonalbeli férfi kosárlabda együttese. A bujtosi csarnokban, amelyben hajárjához ért a felújítás.

Szeptember utolsó napjaiban kezdődött a régóta várt munka, amelynek egyik fontos pillére volt a tetőbeázás megszüntetése, ami kétmilliós pluszköltséget jelentett a 85 millió plusz áfás beruházásban.

- Az időjárás jóvoltából már többször is tesztelhettük a tetőjavítást, és örömmel mondhatom, hogy minden rendben van – tudatta érdeklődésünkre Kósa Árpád, a bujtosi csarnok üzemelétetését átvevő Nyírsuli ügyvezető igazgatója.

Jöhet a pályafelfestés

Aztán lebontották a régi padozatot, majd jött a speciális szigetelés, az aljzat lerakása, kedden este már elkezdték az új padozat lefektetését. A speciális, olasz parkettát nagy lapokban illesztik egymás mellé „Samuval”, azaz nagy méretű, hosszú nyelű kalapácsokkal.

- A tervek szerint haladunk, az alapján csütörtökön estére helyére kerül valamennyi parkettaelem. Ezt követően jön a pályák felfestése, elsőként a kosárlabda, majd a kézilabda vonalainak az elhelyezésre. A két érintett szövetség képviselői pénteken délután érkeznek, hogy hitelesíteni tudják az új pályákat.

Amint az látható, az új padozat a régitől mintegy négy centivel magasabban van, ami azt is jelenti, hogy a korábban belőtt kosárlabdagyűrűk ennyivel alacsonyabbra került a csarnokszinttől.

- Ez nem jelent gondot, hiszen a kosárpalánkok magasságának beállításánál nyolc centis korrekcióra van lehetőség, ez pedig bőven belefér- adott választ a felvetésre Kósa Árpád.

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!