Sport

2013.12.06. 09:02

A pályán aligha lesz adakozó kedvük

Az utolsó őszi fordulóig kellett böjtölni a Kisvárda–Kölcsey megyei női rangadóra.

Az utolsó őszi fordulóig kellett böjtölni a Kisvárda–Kölcsey megyei női rangadóra. A kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban utoljára feszülnek egymásnak a csapatok. Az őszi zárófordulóban leggyorsabban a Kisvárda tudja le az erre az esztendőre rendelt penzumot: a második helyen táborozó gárda – szombaton – Hajdúböszörményben próbál olyan eredményt kicsikarni, hogy tapadhasson, szerencsés verzió valóra válásával akár meg is előzze a tabella tetején trónoló Nyírbátort. Mivel a hajdúságiak masszívan tartják magukat a közvetlen elitben (jelenleg a harmadikként jegyzik őket...), a szabolcsiak kemény ellenállásra számíthatnak.

Az eddigi szereplésen nyilvánvalóan kozmetikázni szándékozó két egylet gyürkőzik szombaton (kezdés: 18 óra) Mátészalkán. A házigazda szatmáriak csak a pont nélkül veszteglő, az őszi idényt már korábban befejező Nyíregyháza Főisikola-Nyírsulit szorították maguk mögé, míg a látogató egy fokkal jobban teljesítve – tizedik a táblázaton.

Nem hibázhat a – vasárnap – Miskolcon színre lépő Nyírbátor. Mármint, ha az élen kíván ragadni – és miért ne akarna? A vendégek tíz mérkőzésből mindössze egyet nem húztak be, még veretlenek: ezzel együtt a középmezőnyt erősítő borsodiakkal szemben sem bakizhatnak, mert az esélyleső Várda – persze csak és kizárólag győzelme esetén – kiénekelheti a sajtot a szájukból.

Jótékonysági akcióra buzdít a Fehérgyarmat , amely vasárnap (18 óra) a Tiszavasvári elleni megyei csörtével búcsúztatja az idény első felét. A rászoruló családoknak gyűjtő hazaiak a pályán aligha lesznek adakozó kedvükben, annál is inkább, mert – amennyiben a Böszörmény elvérzik – felférkőzhetnek a dobogóra. Természetesen a Vasvári (7. hely) számára sem mindegy az eredmény, elvégre olyan szoros a tabella, hogy egy visszhangos bravúrral bejelentkezhet az előkelő pozíciókért vívott küzdelembe.

A nőknél egészen az utolsó őszi körig kellett böjtölni a Kisvárda (4. hely)–Kölcsey DSE-Nyíregyháza (7.) találkozóra. A vasárnap 16 órakor kezdődő házirangadón a Várda tűnik favoritnak: négy ponttal áll jobban megyei riválisánál. Mindazonáltal aligha tévedés kijelenteni, ezen a meccsen bármi megtörténhet.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!