Sport

2013.12.18. 07:35

Belakott autó, jó irány

Jó két hónapja véget ért a ralikrosszozók versengése, azóta már pihennek a pilóták, az autók. Mózer Attila nem elégedetlen a bajnoki bronzéremmel.

Jó két hónapja véget ért a ralikrosszozók versengése, azóta már pihennek a pilóták, az autók. Mózer Attila nem elégedetlen a bajnoki bronzéremmel. A honi bajnokság első osztályában, a Király Kategóriát jelentő Supercarsban a nyíregyházi Mózer Attila zárt a harmadik helyen. A Nyirád Motorsport Kft. pilótája Skoda Fábiájával a győztes Harsányi Zoltán, az ezüstérmes Kárai Tamás mögött állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A tavaly ezüst után most a bronz jutott Mózer Attilának, aki cseppet sem kesergett emiatt.

Remekelt az EB-én

– A tavalyi bajnokságban Kárai Tomi két versenyen nem tudott rajthoz állni, ennek tükrében semmi hiányérzetem nincs a mostani helyezéssel - válaszolta a felvetésre Mózer Attila. – Előttem a nyolcszoros bajnok Harsányi és a kétszeres autókrossz Európa-bajnok Kára végzett, mögöttem szintén remek pilóták zártak.

A hét futamos bajnoki sorozat mellett a nyirádi EB-futamon is rajthoz állt Mózer Attila, ahol végül a megsüvegelendő tizenegyedik helyen zárt és az elődöntőben például a norvég Petter Solberget is megelőzte. Nagyon sok élvezetes versenyt láthattak a szakág szurkolói, de vajon Mózer Attilának mely futamok tetszettek?

– Az első helyen a nyirádi EB-futam szerepel, aztán ott volt a második, máriapócsi verseny, amelyen Kárai Tomival vívtunk élvezetes, nagy csatát – mondta a versenyző. A technikai sportágakban döntő szerepe van az autónak is, a Skodával immáron a második szezonját vitte végig a nyíregyházi pilóta.

– Az autóra nem lehet panaszom, remekül muzsikált. Az utolsó, nyirádi versenyen ugyan műszaki hiba miatt kiestünk, ám az a mi sarunk volt, mert a szervizelésnél nem szúrtunk ki egy problémát.

Ezen kell tovább menni...

– Sokat köszönhetek a szerelői stábnak, Mátrai Gabi remek programokat állított be, Csík József és Bodnár Gergő pedig mindent megtett azért, hogy minél eredményesebben menjek. Nekik és a többi segítőmnek is nagy köszönettel tartozom. Összességében elmondhatom, hogy az autót már belaktam, az irányunk jó, ezen kell tovább menni. Nemrégiben Debrecenben voltam egy bemutatón, ahol a sokszoros salakmotoros bajnok Adorján Zoltánnal mentünk három kört. Ő motorral, én a Skodával, és akkor minden ívet úgy tudtam venni, ahogy akartam, s ez jó jel a jövőre nézve. Bízom benne, hogy a következő esztendőben is eredményes leszek, egy szintén erősnek ígérkező mezőnyben - nyilatkozta Mózer Attila.

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!