Sport

2013.12.07. 08:27

Megállítanák a Hajdú expresszt

A bajnokság legerősebb csapata lesz a a Nyír-Flop Holding Nyíregyháza ellenfele.

A bajnokság legerősebb csapata lesz a a Nyír-Flop Holding Nyíregyháza ellenfele.Vasárnap ismét a bujtosi csarnokban játszhatja bajnokiját a Nyír-Flop Holding Nyíregyháza NB I.B-s férfi kézilabda együttese. A visszatérésen könnyebb falat is várhatott volna a nyírségiekre, hiszen a bajnokság talán legerősebb csapata, a Balmazújváros lesz a vendég. Az újvárosiak csak a második helyen állnak a tabellán, de csak azért, mert az Eger eggyel több meccset játszott. A hajdúságiak egy kivételével minden meccsüket biztosan nyerték, a kisiklásukat a balassagyarmati döntetlen (23–23) jelentette.

– A bajnokság kiemelkedő, szinte komplett NB I-es csapata jön majd hozzánk, ennek tükrében aligha kell mondani, hogy nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk - kezdte az esélylatolgatást Varga Zsolt, a nyíregyháziak szakmai igazgatója. – Elemeztük az újvárosiak játékát, akiknek a védekezés az erősségük. A nyitott, kemény és agresszív faluk feltörése komoly feladat, ráadásul a rendezetlen védelem ellen úgy mennek előre, mint a Hajdú expressz.

Talán a felállt fal elleni támadójátékuk az, ami kevesebb gondot okozhat. Igyekeztünk felkészülni ellenfelünkből, remélhetőleg sikeres játékelemeket gyakoroltunk, ám összességében a vendégeké a mérkőzés esélye. Természetesen hazai környezetben nem megyünk ki feltartott kezekkel a pályára – fűzte hozzű Varga Zsolt.

Kedden kupameccsre jön a Győr

A nyíregyháziaknál Braun Brúnó betegeskedett, egyébként a teljes kerettel készültek a találkozóra. Miként arról már beszámoltunk, a mérkőzés bevételét jótékonysági célra fordítják. A nyíregyházi csapat egyébként nem sok pihenőt kap a meccs után, hiszen kedden a Magyar Kupában a győriek vizitálnak majd a bujtosi csarnokban.

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!