Sport

2013.12.29. 10:21

Paku már várja a visszatérést

Nyíregyháza - A fiatal középpályás ősszel a Szpari egyik alapemberének számított, és tavasszal többet vár magától.

Nyíregyháza - A fiatal középpályás ősszel a Szpari egyik alapemberének számított, és tavasszal többet vár magától.

Az édes pihenés napjait töltik az NB II-ben élen álló Nyíregyháza Spartacus focistái. Paku Roland számára üröm is vegyült az örömbe, hiszen nemrégiben műtéten esett át.

- Székesfehérváron műtöttek még december tizenkilencedikén, csavarokat kellett kivenni a térdemből. Szerencsére minden jól sikerült, szombaton már ki is szedték ki a varratokat és úgy néz ki, hogy a többiekkel együtt kezdhetem majd a felkészülést, így nem kerülök hátrányba - tudtuk meg Paku Rolandtól.

A fiatal focista ősszel alapembernek számított a másodosztályban listavezető Szpariban. Mind a tizenhat bajnokin kezdőként lépett pályára, szerzett két gólt, játszott öt Magyar Kupa mérkőzésen és egy Ligakupa-találkozón. Aligha lehet oka panaszra.

- Ami az én teljesítményemet illeti, nem vagyok teljesen elégedett, úgy vélem lehetett volna jobb is. Jól esett az, hogy minden találkozón bizalmat kaptam, igyekeztem is megfelelni az elvárásoknak. Bízom benne, hogy tavasszal megmutathatom, hogy többre vagyok képes.

- Ami fontosabb: a csapat jó őszt zárt, hiszen a tabella élén három pontos előnnyel várhatjuk a folytatást. Ám az is igaz, hogy az őszi szezon még nem jelent semmit, mert a bajnokság végén számít a helyezés. Én és a többiek is azon vagyunk, hogy a záráskor is az első helyen legyen a Szpari - így a focista.

Támadni a középpályán!

A huszadik szülinapját idén júniusban ünneplő focista Zentán született, a Szparihoz a Győr II-ből érkezett. Lucsánszky Tamás, a piros-kékek mestere a középpályán adott lehetőséget Rolandnak, aki valóban meghálálta a bizalmat.

- Igazából támadó középpályást szeretek játszani, a lényeg az, hogy minél többet találkozhassam a labdával. Persze mindig az a legfontosabb, hogy a csapat érdeke mit kíván, így ott focizom, ahol a mester a leghasznosabbnak véli a játékomat-vallja a labdarúgó.

Győrben fog szilveszterezni

Hogyan telnek napjai, hol töltötte a karácsonyt, hol fog szilveszterezni?

- A karácsonyt Győrben töltöttem, mégpedig a szüleimmel, nővéremmel, azaz a szűk családdal. Amikor időnk engedi, meglátogatjuk a Zentán élő nagyszülőket, most karácsonykor nem utaztunk. Itthon pihengetek, és igyekszem minél több időt tölteni a barátnőmmel.

- Szilveszterkor a győri barátaimmal fogjuk búcsúztatni az óesztedőt, aztán pár nap múlva már mehetek is vissza Nyíregyházára, hiszen január kilencedikén kezdjük a felkészülést. Már várom, hiszen jó lesz találkozni a csapattársakkal és már a mozgás is nagyon hiányzik - adta a választ Paku Roland.

- KM-ML -

Címkék#Paku Roland

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!