Sport

2013.12.10. 11:42

Szabolcsi uralom a cigándi teremtornán

A nyíregyházi házi döntőt a Filo Focicsarnok csapata nyerte meg.

A nyíregyházi házi döntőt a Filo Focicsarnok csapata nyerte meg.Nagy sikere volt, és szokás szerint jelentős szabolcsi jelenlét mellett rendezték meg immár hatodik alkalommal a cigándi teremtornát, amely ezúttal a Gems Tél Kupa nevet viselte. A parázs meccsekkel tarkított viadalon számos nagy pályás híresség feltűnt, és már a középdöntőben előrehozott döntőt rendeztek, amelyen a kemecseiek a 2–2-es döntetlent követő hétméteres párbajban győzték le a házigazda NB III-as legénységet.

A négy közé azonban nem jutottak be Ádámszki Róberték, az elődöntőben azonban így is volt három szabolcsi, közelebbről nyíregyházi csapat. Miután a Filo Focicsarnok kiejtette a a cigándi Dream Cart (4–3), jöhetett a „házidöntő”, amelyben a T-Forg Trans ellen is nyertek a filósok 3–1-re. A tornagyőztes csapatban helyet kapott a Nyíregyháza Spartacus jelenlegi játékosa, Reznek Donát, a kisvárdai Varga Attila, a korábbi egri és debreceni csatár, Horváth Zoltán, illetve több az NB III-ból és a megyei bajnokságból ismert játékos. A második helyezettet erősítette a korábbi válogatott Orosz Péter, valamint a Szpari egykori ikonjai, Szatke Zoltán és Nagy Sándor is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!