Sport

2014.01.29. 09:24

Grózi parádés esztendőt driftelt

Mátészalka - Még nincs meg az idei forgatókönyv, a remek pilóta szerint óvatosan vezessünk!

Mátészalka - Még nincs meg az idei forgatókönyv, a remek pilóta szerint óvatosan vezessünk!

Remek esztendőn van túl Grózinger Zsolt, hiszen a mátészalkai pilóta az élen zárta a drift pro-bajnokságot, és a hazai elit mellett a nemzetközi porondon is letette a névjegyét.

– Talán nem is lehetett volna jobb évet produkálni, mint a tavalyi volt – kezdte visszapillantás Grózinger Zsolt. – Pedig nehezen indult, hiszen több hónapos munka után az utolsó pillanatra lett készen a Nissan 200 SX, a hétszáz lóerős autó. Olyannyira kicentiztük, hogy ki sem tudtam próbálni, élesben csak egy kör edzés után, az első versenyen vezethettem, így nagy öröm volt, hogy akkor harmadik helyen zártam. Ezt követően minden viadalon dobogóra állhattam.

Az a fránya hosszbordásszíj!

A szurkolók között oly népszerű Grózi az évet egy novemberi örömautózással zárta a Hungaroringen, a sok verseny mindegyik valamilyen szempontból emlékezetes.

– Kezdjük a negatívval, amiben egy hatszázötven forintos alkatrész a ludas – indította az élmények sorolását a remek pilóta. – A máriapócsi pünkösdi versenyen a döntő bemelegítő körében leesett a hosszbordásszíj, hiába volt nálunk tartalék, cserélni már nem lehetett, így aztán nem volt esélyem Szabó Niki ellen. Sajnos ilyenre nem lehet felkészülni, ez a tipikus „közbeszólt a technika ördöge”.

Már bajnokként Egerben

– Szerencsére kellemes emlékből sokkal több van, ezek közé tartozik az, hogy a bajnokság zárófutamára, az egri, belvárosi viadalra már bajnokként mehettem. Minden versenyen sokat jelentett a szurkolók biztatása, szeretete, amit most is szeretnék megköszönni.

Új esztendő ‑ új tervek. Új autó?

– Az autóval nincs gond, csupán néhány apróbb módosítást, finomítást tervezünk. Jelenleg szét van szedve, alaposan átnézünk majd mindent, amit cserélni kell, azt természetesen cserélni fogjuk. Ami az idei célokat illeti, erről egyelőre még nem tudok beszámolni. Szeretnék minél több versenyen rajthoz állni, megvédeni a bajnoki címet, de ehhez megfelelő költségvetésre is szükség van. Tárgyalok a támogatókkal, ezeknek a megbeszéléseknek az eredményeként derül majd ki, hogy hányszor kell felpörgetni a Nissant – így Grózi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!