Sport

2014.02.20. 12:28

Érmeket daloltak az Énekesen

Horváth Tamás nemzetközi meccseken húz majd kesztyűt.

Horváth Tamás nemzetközi meccseken húz majd kesztyűt. Forró hangulatú meccseket láthattak a hét végén a fővárosi Jégszínházban, ahol a hagyományos Énekes István ökölvívó emlékversenyt rendezték. Az ifi korosztályú bunyósok egyik legfontosabb hazai megmérettetésén 36 egyesület 94 versenyzője vett részt, a találkozó egyben egyben válogató is a soron következő világbajnokságra.

Az NYVSC-Big Boxing színeit öten képviselték, Nagy Lajos tanítványai közül Horváth Tamás (64 kg) egészen a döntőig verekedte magát és ott egy nagyon szoros, látványos mérkőzésen maradt alul, ahol akár az ő kezét is emelhették volna a magasba! Juhász Milán (81 kg) bronzéremmel zárt, miután egy jó és színvonalas mérkőzésen veszített a későbbi bajnok ellen! A válogatott Kovács Richárd (60 kg) sajnos nem lett érmes, miután a négy közé jutásért csúnyán lepontozták, ő pedig esélyes volt a végső győzelemre is! Bilisánszki Dániel (75 kg) és Koós Dávid (52 kg) produkciójával is elégedett volt Nagy Lajos.

Horváth Tamás a héten a Tatai Központi Edzőtáborban készül, a hétvégén Montenegróban lép szorítóba a BoxingOne csapatbajnoki mérkőzésén, míg március derekán Litvániában egy nemzetközi tornán szerepel.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!