Sport

2014.02.28. 12:54

Gólgyárosok nélküli tavaszi nyitány

Kisvárda - A bentmaradásért harcot indító Kisvárda számára alapemberei hiányában a stabilitás lesz a legfontosabb.

Kisvárda - A bentmaradásért harcot indító Kisvárda számára alapemberei hiányában a stabilitás lesz a legfontosabb.

A naptár azt mutatja, hogy játszani kell, és a Kisvárda Master Good NB II-es legénysége szombaton 14.30-kor, a Balmazújváros elleni hazai mérkőzéssel meg is kezdi a tavaszi szezont, és vele együtt a bentmaradásért vívott harcot. De a csapat is szinkronban van a naptárral és készen áll az idénynyitóra?

– Nem teljesen, menetközben is lesz teendőnk a csapatépítés terén – ismerte el Révész Attila szakmai igazgató. – A fizikai jellegű munkát elvégeztük, de az újonnan érkezett játékosok nagy részének nagy volt a lemaradása, amit nem sikerült teljes mértékben pótolniuk, ráadásul többen közülük meg is sérültek. Gondot okoz, hogy a támadójátékunkat meghatározó Myke Bouard Ramos valamint a védekezés egy kulcsfigurája, Volodimir Kornutjak az első három mérkőzésen nem szerepelhet, így aztán olyan harcmodort is ki kellett dolgoznunk, ami nélkülük is eredményes lehet.

Ősszel Újvárosban 3–3-as döntetlent játszott a Várda, a két csapatra amúgy is jellemző volt, hogy gólgazdag meccseket vív. Ugyanakkor nemcsak hazai oldalon esett ki a gólfelelős, hanem a hajdúságiaknál is, hiszen Urbin Péter Dunaújvárosba igazolt.

NB II. 17. forduló

Szombat

Kisvárda Master Good–Balmazújváros

Kisvárda, 14.30

V.: Szőts (Márton Zs., Mohos).

Kisvárda: Nacsa – Molnár R., Hegedűs T., Mboussi, Bognár Zs. – Miskolczi, Nagy B., Irhás, Fodor A. – Üveges, Farkas M.

Siófok–Gyirmót, Szigetszentmiklós–Soproni VSE, Kozármisleny–Cegléd, Ajka–Zalaegerszeg, Békéscsaba–Vasas (valamennyi 14.30), Szolnok–Tatabánya (17).

(A teljes cikk elolvasható a kelet.hu-n és a Kelet-Magyarország 2014. március 1-jei számában.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!