Sport

2014.02.24. 13:03

Nincs jobb a Gyulajnál

A megyei első osztályú csapat zsinórban másodszor nyerte a teremtornát – ez nem lehet a véletlen műve.

A megyei első osztályú csapat zsinórban másodszor nyerte a teremtornát – ez nem lehet a véletlen műve. Ahol a Nyírgyulaj, ott a dicsőség. A megyei első osztályú futballcsapat olyan természetességgel nyerte meg az 1. Nyírerdő Kupa teremtornát, mint a pinty. A selejtező, a középdöntő, majd a vasárnapi nyolcas döntőben sem remegtek meg a lábak. Lukács Tibor legénysége a nyíregyházi végjátékban egyetlen gólt szedett be: a harmadik helyen záró, vagyis az egyáltalán nem piskóta gárdának titulálható Apagy volt a „tettes”. Naná, hogy a fináléban sem csikorgott a gyulaji retesz, legalábbis az „osztálytárs” Tiszakanyár nem tudott rést ütni (adott esetben rúgni...) rajta.

Magyarán, az együttes pazar mutatóval ment a menybe, védte meg címét. Igen a címét, mert a kerek egy esztendeje még Joma Kupa néven futó küzdelemsorozatban is bezsebelte az „aranyat”, momentán tehát abszolút uralja a terepet.

– Összesen egy pontot vesztettünk, még a selejtezőben az Encsencs ellen: kiszámoltam, tizennégy mérkőzésen hatvanhárom gólt szereztünk, nyolcat kaptunk, talán senki nem kérdőjelezheti meg, sikerünk jogosságát – elmélkedett Lukács Tibor, a Nyírgyulaj trénere. – Tény, sok olyan futballistánk van, aki érzi a kispályás játékot, elég talán, ha megemlítem, hogy Berecz Zsolt akár még mindig futsal válogatott lehetne, jelenleg pedig harmadik helyen áll az NB I-es góllövőlistán.

További részletek a kelet.hu-n, illetve a keddi Kelet-Magyarországban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!