Sport

2014.02.18. 10:51

Régen várt várdai sikerek Újhelyen

A Zemplén Kupán aratott sikerek mellett a Rétfalvi-testvérek a nemzetközi mezőnyben edződtek.

A Zemplén Kupán aratott sikerek mellett a Rétfalvi-testvérek a nemzetközi mezőnyben edződtek.

Alighogy megkezdődött a 2014-es versenyévad, a Kisvárdai Kyokushin Karate Do SC versenyzői máris három fellépésen vannak túl. A sort Rétfalvi Tamás nyitotta, aki a lengyel nyílt nemzetközi bajnokságon szerzett ezüstérmet.

Következett a 9. Zemplén Kupa, a sátoraljaújhelyi viadalon a várdaiak történetük eddigi legjobb szereplését produkálták. A magyarok mellett ukrán, lengyel, horvát, szlovák és török karatékákat is felvonultató, összesen 320 versenyző alkotta mezőnyben Berencsi Tímea (ifjúsági formagyakorlat), Fodor Norbert (ifjúsági küzdelem), Berencsi Csaba és Vámos Viktória (mindketten serdülő küzdelem) aranyérmet szerzett, Batári Dávid (serdülő formagyakorlat) a második, Soltész Andor (serdülő küzdelem) pedig a harmadik helyen végzett.

A Zemplén Kupával egyidőben a Rétfalvi-testvérek a Goredijkban rendezett holland nyílt nemzetközi bajnokságon léptek színre. A felnőttek között szereplő báty, Attila formagyakorlatban a középmezőnyben végzett, míg a juniorkorú Tamás a harmadik lett. Utóbbi a küzdelemben is indult, méghozzá a felnőttek között, 17 évesen. Az A kategóriás mezőnyben sensei Markó László tanítványa a 26 esztendős, első danos riválisával szemben is állta a sarat (ebben a kategóriában már teljes erővel lehet támadni, míg a korosztályos viadalokon még úgynevezett testpajzs védi a versenyzőket), és csak három plusz két perces küzdelemben, vagyis hosszabbítás után szenvedett vereséget, bírói döntéssel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!