Sport

2014.03.23. 12:50

Szépek, csinosak, és versenyezni is tudnak

Makó - Az aerobik diákolimpia keleti fordulóját rendezték – Makón. Nyíregyházáról több iskola tanulói neveztek az eseményre, köszönhetően annak, hogy már két intézményben is (Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola, Arany János Gimnázium és Általános Iskola) választható a sportág.

Makó - Az aerobik diákolimpia keleti fordulóját rendezték – Makón. Nyíregyházáról több iskola tanulói neveztek az eseményre, köszönhetően annak, hogy már két intézményben is (Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola, Arany János Gimnázium és Általános Iskola) választható a sportág.

Azok a gyerekek, akik más iskolába járnak, a Flexi-Team Aerobik Klub edzésein készülhettek fel a versenyre.

A csapatok – mindjárt az első megmérettetésükön – három aranyérmet szereztek, emellett két ezüstöt is begyűjtöttek, továbbá egy párosban induló együttes a negyedik helyen jutott tovább a döntőbe. Az egyéniben indulók, népes és nehéz mezőnyben az elvárt középmezőnyben végeztek.

A következő verseny Pécsen lesz, ahol a Magyar Kupa sorozat első fordulóját bonyolítják le, amelyen még soha nem indult nyíregyházi egyesület.

- KM -

Diákolimpia

Keleti forduló, Makó

Challenge UP4:

1. Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola (Bogár Eszter, Ahunanya C. Emma, Dallos Csenge, Orosz Kincső, Albrecht Zsófia, Varga Míra, Magyar Maja),

2. Arany János Gimnázium és Általános Iskola (Sütő Boglárka, Jakab Anna, Szkiba Zsanett).

Basic UP4 trió:

1.Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola (Magyar Vanda, Perényi Dorina, Takács Orsolya)

Challenge UP3 csapat:

1. Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola (Lukács Emília, Juhász Natasa, Szelestei Zsófi, Szabó Sára, Büdszenti Fanni, Dvorszki Dalma).

Basic UP2 egyéni:

10. Hajdu Eszter (Apáczai), 12. Fehér Petra (Szent Imre Katolikus Gimnázum, Általános Iskola).

Basic UP1 egyéni:

2. Vajkó Gréta (Apáczai).

Basic UP2 páros:

4. Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Takács Dorka, Dudás Dalma).

Edzők: Magyar D. Judit, Takácsné Gál Kriszta, Magyar D. Anna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!