Sport

2014.04.17. 11:16

Edzőpárossal a páratlan sikerekért

Kőhalmi Richárd és Erdősné Balogh Erika felel a szakmai munkáért – négy játékos távozott az NRK-tól.

Kőhalmi Richárd és Erdősné Balogh Erika felel a szakmai munkáért – négy játékos távozott az NRK-tól. A Kaposvár elleni utolsó bajnoki mérkőzés után Balázs István azon melegében sejtetni engedte – az ő ideje lejárt. A szakvezető azt is nyilvánosan megpedzette: a jövőben edzőpáros irányítja a Fatum-Nyírsili-NRK élvonalbeli női röplabdacsapatát. Ő elköszönt, a témát azóta jegelték. Egészen április derekáig.

Csütörtökön tiszta vizet öntöttek a pohárba. Sajtótájékoztatón jelentették be: a következő évadban Kőhalmi Richárd vezetőedzőként, míg Erdősné Balogh Erika segítőként felel a szakmai munkáért.

– A csapat egy éve tartozik a Nyírsuli kötelékéhez, Balázs István pedig három szezonon keresztül töltötte be az edzői posztot – közölte a tényeket Kósa Árpád, a Nyírsuli ügyvezetője. – A közös munka során megvalósult a tervezett cél: az első nyolcba jutás a hetedik hely elérésével teljesült, miközben folytatódott az a koncepció, hogy minél több megyei, illetve nyíregyházi játékos legyen tagja a keretnek.

Balázs István tevékenységéért nagy köszönet jár, becsületesen végezte feladatát. Az új idényre világosan megfogalmaztuk igényeinket: az új felállással közönségvonzó csapat kialakítására törekszünk, ami elképzelhetetlen jó eredmények nélkül. Kőhalmi Richárd kapta meg a bizalmat, Erdősné Balogh Erika pedig a másodedzőként hasznosítja tapasztalatait, egyben végleg befejezi pályafutását. Ez most már biztos!

A nem is oly titkolt elképzelés szerint az NRK záros határidőn belül a közvetlen élcsoportba akar befészkelődni. Magyarán az éremért hajtani. Ennek érdekében megerősítik a keretet, úgy, hogy a nyíregyházi fiatalok alkotta „kemény magra” továbbra is számítanak. Ugyanakkor Dávida Lilla, Janetka Vivien, Petróczy Enikő és Savic Bernadett távozik az együttestől. Attól a klubtól, amelynek utánpótláskorú játékosai május végéig együtt gyakorolnak, a Romániába hazatérő Sikos Petra egyéni edzésprogram alapján készül a folytatásra.

KM-KT

További részletek a KELET.HU-n és a Kelet-Magyarország április 18-i számában

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!