Sport

2014.04.01. 19:03

Főszerepben a ralikrosszozók és a driftesek

Máriapócs - Az idén is izgalmas versenyeket kínál a RabócsiRing, ezer férőhelyes lelátó épül.

Máriapócs - Az idén is izgalmas versenyeket kínál a RabócsiRing, ezer férőhelyes lelátó épül.

Vége a téli szünetnek, a technikai sportágak képviselői rajtra készen várják az idei szezont. Illetve a ralisok a hét végén már el is kezdték a bajnoki pontvadászatot. A máriapócsi RabócsiRing a hét végén egy autós nappal nyitja meg a kapuit, hogy aztán a különböző szakágak látványos és izgalmas versenyire várja az érdeklődőket.

– A két fő csapásirányt idén is a ralikrossz és a drift jelenti – kezdte lapunk tájékoztatását ifjabb Rabócsi Tibor, a RabócsiRing ügyvezetője. – A ralikrosszban immáron több mint egy évtizede húsvétkor a RabócsiRingen kezdődik a szezon, így lesz az idén is. Azzal megspékelve, hogy most először nemzetközi versenyt rendezünk, hiszen a hét fordulós első osztályú bajnokság nyitófutama mellett a Közép-európai Zóna Trófea pontvadászata is Máriapócson rajtol. A profik mellett az országos amatőr sorozat résztvevői is a RabócsiRingen kezdik meg az idei menetelésüket.

- Pünkösdkor jön a nagy durranás, és a drift, hiszen az ünnepi menüben a ralikrosszozók és a driftesek is bajnoki pontokért fognak majd küzdeni. Az egyre népszerűbb gumifüstölők, azaz a driftesek ide nagy megmérettetése augusztusban lesz, a Trackwood Fesztiválon a magyar bajnokság mellett a kontinens legjobbaji, tizenöt nemzetpilótái is rajthoz állnak az Európa-bajnoki futamon.

– A mini forma-1-eseknek is nevezett gokartotosok sem hiányozhatnak a RabócsiRinről, május derekán kezdődik majd öt fordulós amatőr sorozatunk, amely igen népszerű volt az elmúlt esztendőkben.

- A RabócsiRing állandóan fejlődik, most sincs másként. A ralikosszozókat a hátsó, úgynevezett murvás szakaszon új, az eddigitől jobb minőségű pályaborítás várja, az esztendő második felére pedig a hosszú egyenes végén elkészül egy ezer személyes lelátó, amelyről jól belátható lesz a pálya. Bízom benne, hogy remek versenyeket láthatnak majd a technikai sportágak szerelmesei- mondta végezetül Rabócsi Tibor.

KM-ML

További részletek a www.kelet.hu-n és a Kelet-Magyarország április 2-ai számában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!