Sport

2014.05.30. 18:50

A Hatvan ellen ragadnának a hetedik helyen

Nyírbátor - A nyírbátoriak a vasárnapi mérkőzésén élnének azzal a lehetőséggel, hogy saját kezükben van a sorsuk.

Nyírbátor - A nyírbátoriak a vasárnapi mérkőzésén élnének azzal a lehetőséggel, hogy saját kezükben van a sorsuk.

Hetedik vagy nyolcadik? Ez a kérdés a Nyírbátori FC számára az NB III. Keleti csoportjának zárófordulójában, amelyet kivételesen vasárnap (minden pályán, egyidőben, 18 órai kezdettel) rendeznek. A bátoriak maguk dönthetnek a sorsukról, hiszen amennyiben legyőzik utolsó ellenfelüket, a Hatvant, akkor megőrzik jelenlegi, hetedik pozíciójukat, de ha nem, akkor is csak a Tiszaújváros jelent rájuk veszélyt.

– Ha már így alakult, és saját kezünkben van az amúgy dicséretesnek mondható hetedik hely megszerzésének lehetősége, akkor élni is akarunk az eséllyel – mondta Márton István, a nyírbátoriak edzője. – Emellett persze az is szempont, hogy hazai pályán győzelemmel tudjunk búcsúzni a közönségünktől és a bajnokságtól. A héten az edzésmunkában ugyanúgy elvégeztük a fizikai és taktikai jellegű részt, mint máskor, de voltak olyan tréningek, amelyek a frissítést segítették elő, elsősorban gondolkodásban.

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország 2014. május 31-i számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!