Sport

2014.05.16. 10:43

Külső ellenőrrel és biztonságiakkal indul a párbaj

A Tatabánya elleni bronzcsata első mérkőzésén előnybe szeretne kerülni a Nyíregyházi FSE-NYKS az amatőr női NB-ben.

A Tatabánya elleni bronzcsata első mérkőzésén előnybe szeretne kerülni a Nyíregyházi FSE-NYKS az amatőr női NB-ben.Nem minden előzmény nélkül veszi kezdetét szombaton 16 órakor az amatőr női NB bronzmérkőzése a Nyíregyházi FSE-NYKS és a Tatabánya csapatai között. A felek április 13-án botrányos jelenetekkel tarkított mérkőzést játszottak, amely során kiállították a tatabányai edzőt, Lukács Sándort (éppen most telt le az egy hónapos eltiltása...), a vendégek agresszív harcmodora brutális jeleneteket és heves szópárbajokat eredményezett. Azt a meccset a nyíregyháziak nyerték (mint ahogy a tatabányait és a tavaly tavaszi két összecsapást is), kérdés, az előzmények ismeretében milyen érzésekkel várják az egyik fél második győzelméig tartó párharcot?

– Feszülten és izgatottan – felelte Farkasinszki Gyuláné, az NYFSE-NYKS edzője. – A Tatabánya, annak ellenére, hogy kétszer is legyőztük, tavaly második volt a bajnokságban, azt érezzük, számukra presztízskérdés, hogy ezúttal se maradjanak érem nélkül. Nem bíznak az itteni körülményekben és a játékvezetésben, emiatt külső ellenőrt kértek, mi pedig harmadik játékvezetőt, hogy ezen tényleg semmi ne múljon.

Arra készítettük fel a gyerekeket, hogy ne üljenek fel semmilyen provokációnak, meg kell őrizniük a higgadtságukat, mert a botrány senkinek sem tenne jót, nem beszélve a sérülésekről. Kellően motiváltak vagyunk, hiszen minket is hajt az éremszerzés lehetősége. A legutóbb történtek miatt szurkolói részről is nagy az érdeklődés, a FŐHE-rendezvénysorozat miatt sok főiskolás lesz majd jelen, elővigyázatosságból pedig biztonsági szolgálatot is kértünk.

Azért bízunk benne, hogy a szokásosnál nagyobb előkészületek ellenére a játéké lesz a főszerep, és a nyíregyháziak megszerzik az előnyt a jövő szombati második mérkőzésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!