Sport

2014.06.07. 16:29

„Sport nélkül is lehet élni, de nem érdemes!”

Nyíregyháza - Életre szóló élményeket ad a felkészülés és versenyzés során megélt számtalan katarzis.

Nyíregyháza - Életre szóló élményeket ad a felkészülés és versenyzés során megélt számtalan katarzis.

Az elmúlt években több kitüntetéssel gazdagodott, tavaly „Az év testnevelője” lett. Az idén a nyíregyházi önkormányzat áprilisi közgyűlésén a legmagasabb helyi sportkitüntetést, a „Nyíregyháza Város Sportjáért” járó Kovács Bütyök József-díjat adták át a Kölcsey Ferenc Gimnázium testnevelőjének és kézilabdaedzőjének, Hadobás István tanár úrnak.

Pályafutásáról és kiemelkedő teljesítményének titkáról érdeklődésünkre elmondta:

– Nagyszerű, felemelő érzés, ha az ember munkáját a közvetlen környezetében elismerik. Nem számítottam arra, hogy ezt a magas sportkitüntetést idén én kapom, de annál nagyobb örömmel vettem át. Számomra csak a szakmai elismerés a fontos, és ez az volt, ami a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban folyó színvonalas sportmunka elismerése is.

Hozzátette: a díj mellett legalább annyira fontos, ha nem fontosabb, hogy több mint 200 hívás, üzenet vagy internetes gratuláció érkezett a barátaitól, jelenlegi és volt tanítványaitól. Amikor a sikerességének titkát firtattuk, így válaszolt:

– A szakmaiság és az odaadó kitartás nélkülözhetetlen. Több lehetőségem is volt már pályamódosításra. Nem tudom, manapság erény vagy bűn-e, de nem vágyódtam el. Lehet, pátoszosan hangzik, de nem ismerek az enyémnél szebb munkát, hivatást.

Jó az irány, helyes a cél

– Nem is igazi edző, akit kudarcok még nem edzettek. Ez a hivatás hullámvasút jellegű, de hosszú távon a kitartás meghozza a gyümölcsét. A befektetett munka nem mindig áll arányban az eredményekkel, de a sok erőfeszítés jó esélyt ad a sikerre. Szerencsés vagyok, mert sokkal több sikerben volt részem, mint kudarcban.

Hadobás tanár úr fontos feladatának tartja a sport népszerűsítését az iskolában és annak falain kívül is. Arra ösztönzi a fiatalokat, hogy próbáljanak ki minden nekik tetsző mozgásformát.

– Azt vallom, hogy sport nélkül is lehet élni, de nem érdemes! Fiatal korban nem csak a fizikum fejlesztésének, de a jellemformálásnak is nagyszerű eszköze a sport. Mindemellett életre szóló élményeket ad a felkészülés és versenyzés során megélt számtalan katarzis.

– Nagy ajándéknak tartom a sorstól, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. A kitüntetés miatt nem változik semmi. Ez „csak” egy fontos, értékes visszajelzés, hogy jó az irány, az út, amin érdemes tovább menni. Persze vannak hosszabb távú terveim, elképzeléseim, de a legfontosabb mindig a holnapi, a soron következő feladat jó megoldása.

– Jó érzés a sok elismerés, a megerősítés, de a motiváció nálam inkább belülről fakad. Szeretném minél több fiatallal megszerettetni a sport, a mozgás valamilyen formáját, a kézilabdában pedig továbbra is minőségi munkavégzésre és eredményességre törekszem a csapataimmal a nemzeti bajnokságban és a diákolimpián is. Fontos, hogy megfeleljünk az utánpótlás-nevelésben kivívott, országosan elismert kölcseys hírnévnek.

Lengyel Emese és Lengyel Zsanett (11. a),  Kölcsey Ferenc Gimnázium, Nyíregyháza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!