Sport

2014.07.16. 11:50

A legfontosabb a biztos bennmaradás

Nyíregyháza - Ez már a felkészülés hajrája, hiszen jövő pénteken a Loki elleni hazai derbivel elkezdi élvonalbeli szereplését a Nyíregyháza Spartacus focicsapata.

Nyíregyháza - Ez már a felkészülés hajrája, hiszen jövő pénteken a Loki elleni hazai derbivel elkezdi élvonalbeli szereplését a Nyíregyháza Spartacus focicsapata.

Az elmúlt szezonban második vonalbeli bajnoki címet vezénylő Lucsánszky Tamás az új szezonban a kispadot a klubvezetői székre cserélte. A vezetőedzőként szép sikert elért szakember szerint jól erősített a csapat, és a legfontosabb célnak a biztos bennmaradást tartja. A Csábi József irányította új együttes szerdán délután Ungváron lép pályára egy másodosztályú ukrán csapat ellen.

Igazi nagyüzem

Az öltözőket felújították, a VIP-teremben dolgoznak, meghozták az ásványvizet, megérkeztek a villanyszerelők. Dolgosan indult a kedd a Nyíregyháza Spartacus klubházában. Még nyolc óra sem volt, amikor elsőként megérkezett Lucsánszky Tamás, ő nyitott. Az előző szezonban még a földszinti edzői öltözőbe ment. Most már az első emeletre, a klubigazgatói szobába. Az NB II-ben bajnok címet elért szakember a kispadot a vezetői székre váltotta, és tennivalóban nincs hiány, hiszen a jövő hét végén indul az élvonalbeli fociszezon, a nyitányt a Szpari-Loki derbi fogja jelenteni.

Még kérdéses árak

Nyitásként az átigazolásokról váltottunk szót.

– Lassan véglegessé válik a keret, még két játékos érkezése várható, folyamatosan egyeztetünk az érintettekkel. Úgy vélem, a lehetőségekhez mérten, az élvonalbeli elvárásoknak megfelelően sikerült erősítenünk, de ez végül a pályán fog eldőlni. Egyébként nem könnyű új és megfelelő szintű játékosokat igazolni, hiszen a magyar focisták nem olcsók – így Lucsánszky Tamás.

Csábi József vezetőedző kedden két edzést is vezényelt, délelőtt a napkori pályán izzasztotta, délután pedig a centerpályán dolgoztatta meg a focistákat. Miként azt már említettük, jövő pénteken indul a pontvadászat, ám egyelőre még nem végleges, hogy mennyibe fognak kerülni a jegyek és a bérletek a Szpari hazai mérkőzéseire. Ez még a beléptetőrendszer működtetésének költségeitől is függ.

– Az egyik legjelentősebb és legfontosabb feladat a sporttörvényben előírtaknak megfelelően megszervezni és felállítani a beléptetőrendszert. Ez pluszköltségeket és feladatokat ró a klubra, ám így kell csinálnunk.

– Kérem a szurkolók megértését, hiszen az új rendszertől sokan idegenkednek, és bizonyára a drukkereknek is meg kell majd szokniuk ezt az új, de kötelező módszert. Az biztos, hogy az elővételes jegyvásárlás megszokásához idő kell – vélekedett Lucsánszky Tamás.

Pénteken szurkolói ankét

A klub a hagyományos, szezon előtti szurkolói ankétot pénteken délután fél hattól rendezik a VIP-lelátón. Ezen minden bizonnyal – sok egyéb mellett – terítékre kerül majd a beléptető­rendszer, miként az is, hogy mit vár a bajnokságtól a klub vezetése.

– A legfontosabb cél a bennmaradás, megfelelve a tulajdonos és az önkormányzat által támasztott követelményeknek – érzékeltette tömören a jövő leglényegesebb feladatát Lucsánszky Tamás.

KM-ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!