Sport

2014.07.24. 09:28

A régi csibészek imádják a Hungaroringet!

Hungaroring - Valamennyi pilóta szívesen jön Budapestre és a mogyoródi verseny helyszínére.

Hungaroring - Valamennyi pilóta szívesen jön Budapestre és a mogyoródi verseny helyszínére.Közel három évtized alatt a Magyar Nagydíj egy világpolitikai jelentőséggel is bíró eseményből a Forma–1-es menetrend egyik legpatinásabb futamává avanzsált. A Hungaroringért a „régiek” is rajongtak, még azok is, akiket nem kényeztetett el a mogyoródi technikás, a notórius forróság miatt embert és gépet egyaránt komoly próba elé állító aszfaltcsík.

Nem volt sok szerencséje nálunk a négyszeres világbajnok Alain Prostnak sem, aki második, harmadik és negyedik is volt a Hungaroringen, győznie viszont sosem sikerült. A francia legenda rajthoz állt a legelső, 1986-os derbin, amelynek emlékét örömmel elevenítette fel:

– Furcsa volt először odamenni, mert akkor még keleti és nyugati oldalról beszéltünk. Az a futam szerintem nem is a sport, sokkal inkább a politika tekintetében volt nagy jelentőségű, mert mi is hozzájárultunk a vasfüggöny lebontásához.

Hihetetlen volt, hogy Magyarországon versenyezhettünk, mert nem sokkal korábban ez elképzelhetetlen lett volna. Személy szerint nekem nagyon tetszett az ország, a város és annak ellenére is szerettem odamenni, hogy nem voltam különösebben szerencsés a Hungaroringen, és soha nem tudtam nyerni ott – mondta a Kelet-Magyarországnak a manapság a Renault márkanagyköveteként tevékenykedő 59 esztendős klasszis.

Kanyargós volt és döcögős

Rubens Barrichellónak összejött a siker: az F1-től 2011-ben elbúcsúzó, a sportágat azóta tévés szakértőként követő brazil 2002-ben diadalmaskodott Mogyoródon, s ahogyan a győzelem előtt, azóta is szívesen tér vissza hazánkba.

– Először 1993-ban versenyeztem ott. Tisztán emlékszem, hogy mennyire kedvesek voltak az emberek Budapesten, és arra is, hogy a pálya akkoriban rendkívül kanyargós és döcögős volt. Az első ottani hétvégémen a rázkódás miatt komoly fejfájással bajlódtam, de az évek során elvégzett kisebb változtatásoknak köszönhetően sokat javult a helyzet.

2002-ben nyertem is ott, sok barátom van Magyarországon, a rajongók pedig a mai napig megtalálnak. Remek, hogy a pálya 15 percnyire van a fővárostól, ez nagy erőssége ennek a helyszínnek – mondta lapunknak a dél-amerikai pilóta.

Rubinho karrierje egyik legnagyobb bukását is nálunk szenvedte el:

– 2003-ban eltört a Ferrari felfüggesztése, leszakadt a bal hátsó kerekem és a célegyenes végén a falnak csapódtam. Akkor volt egyéves a kisfiam és tisztán emlékszem, hogy azt mondtam magamnak a volán mögött ülve, hogy „Most meg ne halj!”.

– Megkönnyebbültem, amikor kinyitottam a szemem és rájöttem, hogy nincs semmi bajom – nosztalgiázott a brazil, aki megjegyezte azt is, hogy bár a 2003-ra meghosszabbított célegyenes jót tett az előzési lehetőségeknek, az előző nyomvonal rövidebb cél­egyenesét és tempósabb első kanyarját jobban kedvelte.

Ugyanígy vélekedik az 1997-es vb-első Jacques Villeneuve is, aki 1996-ban, majd világbajnoki évében is nyert a

– Mindig nagy kedvencem volt a Magyar Nagydíj, kétszer nyertem is ott, de a futam fizikálisan mindig roppant megterhelő volt, olyannyira, hogy a végére alig maradt erőm ünnepelni. A pálya tényleg összetett és trükkös, de F1-es szinten ez már senkinek nem okozhat gondot!

A kanadai pilóta második mogyoródi sikere a magyar rajongók számára elsősorban Palik László mottóvá vált mondatáról – „Hova tűnt Damon Hill?” – maradt emlékezetes. Az egész évben gyatra Arrows-Yamahával meglepetésre végig vezető Hill alatt a véghajrára elfogyott az autó, így Villeneuve az utolsó körben kaparintotta meg az elsőséget.

– Azt gondoltam, hogy nem tudom megnyerni a futamot, de Damonnak a végén műszaki gondjai adódtak és engem intettek le elsőként. Olyan volt az a győzelem, mint egy bónusz! – mondta lapunknak a manapság ralikrosszozó és tévés szakértőként dolgozó észak-amerikai.

A jelenlegi mezőny tagjai közül Lewis Hamilton négyszer, Jenson Button kétszer, míg Kimi Räikkönen és Fernando Alonso egyszer-egyszer tudott nyerni mogyoródi autósport-szentélyben, amely Monza és Monte-Carlo mellett a harmadik olyan F1-es helyszín, amely megszakítás nélkül a legrégebben fogadja az istállókat.

A história ezen a hétvégén a 29. mogyoródi derbivel folytatódik, és további legendák születhetnek, Bernie Ecclestone ugyanis tavaly 2021-ig meghosszabbította a pálya versenyrendezési szerződését.

- Mészáros Sándor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!