Sport

2014.07.08. 17:52

Villanások, fizikai erő, orvostudomány

Az én világbajnokságom: Révész Attila, a Kisvárda Master Good futballcsapatának szakmai igazgatója.

Az én világbajnokságom: Révész Attila, a Kisvárda Master Good futballcsapatának szakmai igazgatója.

A szerdai elődöntőben is a világ futballjának két legdominánsabb kontinense feszül egymásnak a Hollandia–Argentína mérkőzés keretében.

– Mindkét válogatottban a támadóké a főszerep, ám amíg a hollandoknál Arjen Robben számára területre van szükség ahhoz, hogy érvényesüljön a gyorsasága, addig az argentinok Gonzalo Higuaín, Sergio Agüero vagy éppen Ezequil Lavezzi révén a kapu előtti pozíciós játékban az erősek, amihez persze szükség van Lionel Messi kreativítására – jellemezte a küzdő feleket Révész Attila, a Kisvárda Master Good NB III-as futballcsapatának szakmai igazgatója. – A csoportmeccsek során az argentínokra egyfajta szervezetlenség volt jellemző, a négy–három–egy–kettes hadrendjükben szereplő három támadó csak a támadással törődött, emiatt nagy volt a távolság az egyes csapatrészek között. A belgák elleni mérkőzésen azonban bebizonyították, hogy képesek a védekezésre is hangsúlyt fektetni, ezen erényüket a hollandok ellen is meg kell csillogtatniuk.

Lassan véget ér a világbajnokság, így megnevezhető az a játékos, aki a leginkább befutott a brazíliai eseményen.

– Erre a kérdésre mindenki James Rodríguez nevét szokták mondani, hiszen ő is azon játékosok közé tartozik, aki az egyenlő erők küzdelmében képes villanni és dönteni. Hihetetlen volt, hogy az ilyen éghajlati körülmények közepette milyen intenzív futballra volt képes a csapatok többsége, ezt az iramot a magyar csapatok jó, ha harminc percig bírnák. Tanulság, hogy az orvostudományban is jóval előttünk járnak, mert ehhez az iramhoz nem kevés vitaminra és kezelésre lehet szükség – így Révész Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!