Sport

2014.09.16. 10:16

Slackline: kötélhíd a fák között

Nyíregyháza - Egyensúly, koncentráció és akrobatika – ezek a most még kevéssé ismert extrém sport főbb jellemzői.

Nyíregyháza - Egyensúly, koncentráció és akrobatika – ezek a most még kevéssé ismert extrém sport főbb jellemzői.A slackline kialakulása 1978 körülre tehető, amikor kreatív sziklamászók kifeszítettek egy nylonkötelet és sétáltak rajta. Senki nem tudja, hogy ki volt az első próbálkozó, de a sziklamászás és a slackline (utóbbi megjelenése óta) kéz a kézben járt és együtt fejlődött a mászóközösségen belül.

Zsögöny Tamást, az Nyh-Slacklife nevű Facebook-közösség vezetőjét kilenc hónapja ragadta magával ez az egyelőre még csak egy vékony réteg számára ismert, de egyre népszerű őrület, amivel (mint minden újdonsággal) a 28 éves fiú az interneten találkozott először.

Első próbálkozás a kertben

– Januárban vettem meg az első, három és fél centi széles hevederemet. Otthon kezdtem a gyakorlást, az udvaron, két fa között feszítettük ki öt méteren. Amikor sikerült rajta végigmenni, egyre hosszabbra és hosszabbra húztuk – mesélte Tamás, aki három-négy barátjával közösen hozta létre a csoportot, amihez aztán folyamatosan csatlakoztak a kíváncsi ismerősök, majd az ismerősök ismerősei.

A banális „Mi a jó ebben?” kérdésre mosolyogva válaszolta: megnyugtatja az idegeket, fejleszti az egyensúlyt és az izomzatot. Zajácz Beáta – lévén, egy pár – Tamással együtt kezdett slackline-ozni.

– Ez az egész Tamás agyszüleménye, ő kutat mindig újabb és újabb extrém sportok után a neten. Januárban kirobbant belőle, hogy szeretne egy kezdő hevedert rendelni, és két héttel később a legnagyobb hóban feltettük úgy hatvan centi magasra. A videómegosztókon megnéztük, hogyan kell eleve ráállni. Minél többször próbálkoztunk, annál jobban ment, annál tovább jutottunk és annál hosszabbakat tudtunk feszíteni. Tavasszal vettünk egy haladó line-t, amin az akrobatikus elemeket lehet gyakorolni, ezt először a szobában építettük ki, ott kezdtük el a dinamikus és statikus trükköket, különböző guggolásokat, állásokat, jógaszerű pózokat gyakorolni. Ezt folytattuk tavasszal egy 60 méteres longline-nal. Tomi feszegeti a határait, én nem vagyok ilyen bátor, neki a highline (séta egy magasban kifeszített hevederen) is megy – szalad végig az slackline-idővonalukon Betti, s hozzáteszi: a lengyelországi Lublinban rendezik a legnagyobb highline fesztivált, melyen legutóbb már ők is részt vettek.

Csak látszólag könnyű

– Négy hete vettem a kezdő szettemet, aktívan két hete slackline-ozom, ezalatt már egy 10 méteres hevedert sikerült végigsétálnom – újságolja Seres Szabina, aki egy pesti ismerősétől hallott először erről a sportágról, tőle vette a felszerelését is.

– Kikapcsol mindent, mert csak arra figyelsz, hogy fennmaradj és végig tudj rajta menni. Nagyon egyszerűnek tűnik, de csak látszólag könnyű, tulajdonképpen hatalmas erőfeszítés, minden izmomat külön érzem egy-egy „sétával” töltött délután után. Imádom!

KM-CSA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!