Sport

2014.10.04. 20:39

Hiába vitézkedtek vereség lett a vége!

A Varga Lászlót nélkülöző Nyír-Flop Holding Nyíregyháza az első félidőben jól játszott a listavezető Eger ellen.

A Varga Lászlót nélkülöző Nyír-Flop Holding Nyíregyháza az első félidőben jól játszott a listavezető Eger ellen.

Rosszul kezdődött. Jó két perc ment el a meccsből, amikor Varga László rosszul ért földet, fájdalmas kiáltással a bokájához kapott. Rövid ideig a pályán ápolták a Nyír-Flop Holding Nyíregyháza játékosát, majd ölben hozták le. Később kiderült, hogy a bokaszalagjai megnyúltak, remélhetőleg szakadás nincs, ám a kézilabdázó nem folytathatta a játékot a listavezető Eger elleni derbin. A remek hangulatról a mintegy félszáz Szpari-szurkoló gondoskodott, a hazaiak pedig az első félidőben jó játékkal hálálták meg mindezt. Kőrizs István szinte lehúzta a rolót a kapuban, a többiek remekül védekeztek és a támadásokkal sem volt gond. Így aztán a játékrész nagy részében a hazaiak vezettek (3-2, 6-3, 7-4, 10-8). A hajárban aztán rákapcsoltak a hevesiek és sikerült fordítaniuk az eredményen. Érdekesség, hogy a vendégek emberhátrányos helyzetben kétszer is levitték a kapusukat, helyette megkülönböztetővel mezőnyjátékos jött a pályára, igaz csak rövid időre.

Az első félidővel összességében nem volt gond és a második félidő is jól indult. Aztán ahogy teltek a percek ,úgy kezdtek fáradni a hazaiak. Nem csak fizikálisan, aminek egyre több hiba volt a jele. Az egriek nem véletlenül emelkednek ki a másodosztály Keleti csoportjából, Rosta István legénysége biztosan tartotta az előnyét (17-18, 18-2121-26). Aztán a második félidőre beállt Nagy Csaba beindult és 23-26-os állásnál még felcsillant a remény, ám a nyíregyháziak három támadás is elszúrtak, az egriek pedig a kilenc gólos Dobó Zsolt (egy egri vitézt hogyan is hívhatnának másként) vezérletéve büntettek és mindkét pontot megszerezve továbbra is százszázalékosak.

A sérülésből és betegségből felépültekkel felálló hazai pechesek voltak, hiszen Varga László hamar kiesett a játékból. Az első félidőben remekül tartotta magát a nyíregyházi együttes, a szünet után már kiütközött a két csapat erőssége közötti különbség, így nem sikerült meglepni a bajnokesélyest. Az első játékrész produkciója azonban biztató a következő meccsekre nézve.

Nyír-Flop Holding Nyíregyháza - Eger 24-27 (12-13)

Tiszavavsári út, 400 néző, v.: Nagy, Túróczy.

Nyír-Flop Holding Nyíregyháza: Kőrizs - Balda 3/2, Pánczél 2, Tumidansky 1, Varga L. , Gubó 3, Tóth 2. Csere: Nagy L. (kapus), Kleis 4, Braun, Kaplonyi, Kurbely 2, Nagy Cs. 7/3. Szakmai igazgató: Varga Zsolt.

Kiállítások: 4, illetve 8 perc. Hétméteresek: 7/5, illetve 1-1.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!