Sport

2014.10.15. 13:25

Négy tizedre az első bajnoki címtől

Az újfehértói fogathajtó Margitai Sándor nagyon közel volt az aranyhoz, de így sem elégedetlen.

Az újfehértói fogathajtó Margitai Sándor nagyon közel volt az aranyhoz, de így sem elégedetlen.Negyedik helyezés a bajnoki döntőben, de ezüstérem a kettes fogathajtó bajnokság összetett versenyében. Margitai Sándor, az Újfehértói LBSE versenyzője egyik legnagyobb sikerét érte el a Mezőhegyesen rendezett fogathajtó országos bajnokságon. A kettősséget is mindjárt megmagyarázzuk az érintett segítségével.

– A bajnoki döntőben azok állhatnak rajthoz, akik a korábbi versenyeken kivívták annak a jogát, ám mivel Tóth Tamás szövetségi kapitány a jövő évi világbajnokságra gondolva az indulásra aspiráló valamennyi hajtónak kötelezővé tette az indulást, ezért szerepeltek olyanok is a fináléban, akik az évad során eddig nem versenyeztek – mondta Margitai Sándor. – Közöttük volt a többszörös világbajnok Lázár Zoltán és ifjabb Dobrovitz József, akik az első és második helyen végeztek, de a bajnoki sorrendbe az ő eredményeik hivatalosan nem számítottak bele. A bajnokságban így csak Lázár Vilmos előzött meg, ő is mindössze hetvenkét ezred hibaponttal.

Bizony, a világklasszis Lázár Vilmos neve mellett 134.51 hibapont szerepel, Margitai Sándor 135.23 hibaponttal zárt. A valóságban ez mekkora különbség?

– A hibapontokat másodpercekre átszámítva, ha a maraton- vagy az akadályhajtásban négy másodperccel jobb eredményt értem volna el, vagy a díjhajtásban hét tizeddel több pontot kapok, akkor én vagyok a bajnok – jelentette ki az újfehértói hajtó.

(Részletesebben a Kelet-Magyarországban.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!