2014.10.27. 12:14
Nem kell félni a zónától!
A jobbtól kapott ki a Marso-NYKK, a fiatal csapat teljesítményében amúgy is benne van a hullámzás.
A jobbtól kapott ki a Marso-NYKK, a fiatal csapat teljesítményében amúgy is benne van a hullámzás. Először is szögezzük le: olyan csapattól szenvedte első vereségét (70–90) a Marso-NYKK, amely ránézésre akár az alapszakasz megnyerésére is esélyes lehet. Jellemző a szombati ellenfél, a Sopron lehetőségeire és keretére, hogy abba a pozícióba (az ötösbe) keresnek még külföldi játékost, ahol egyébként Trepák Zoltán és Tóth Gergely személyében válogatott kosarasaik vannak. Szóval egy ilyen csapat ellen azért el lehet fogadni a hazai vereséget is, nem?
Semmi nem sikerült
– Jobb csapattól kaptunk ki, de a vereség sosem jön jókor és azért mi is követtünk el olyan hibákat, amelyek nélkül jobban megnehezíthettük volna az ellenfél dolgát – válaszolta Sitku Ernő, a nyíregyházi NB I A csoportos férficsapat vezetőedzője. – Elsősorban arra gondolok, hogy a zóna ellen türelmetlenül játszottunk, megfontoltabb támadásvezetéssel feltörhettük volna az ellenfél védekezését. Nem véletlenül mondtam a meccs után is, hogy fiatal, lelkes csapat a miénk, hiszen az ilyen gárdákra jellemző a hullámzó teljesítmény. Nekünk talán egy picit sok volt még ez a négy mérkőzés, ráadásul ezen a meccsen azzal szembesültünk, hogy a jó kezdés után egy idő után semmi nem akar sikerülni, és emiatt kedvét is vesztette a társaság.
(A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország 2014. október 28-i számában.)