Sport

2014.12.14. 20:26

Helyes ösvényen az NRK

Nyíregyháza - Lendületben a Nyíregyháza: a Miskolc elleni siker a zsinórban harmadik megnyert bajnoki meccset jelentette.

Nyíregyháza - Lendületben a Nyíregyháza: a Miskolc elleni siker a zsinórban harmadik megnyert bajnoki meccset jelentette.A szürke este a nem éppen fénykorát élő Miskolc ellen próbálta bevasalni a győzelmet a Fatum-Nyírsuli-NRK élvonalbeli női röplabdacsapata. A tabella ugyebár nem hazudik, a két együttes között jelenleg szakadéknyi különbség mutatkozik – a szabolcsiak, ha harakirit nem is követnek el, meglehet, eret vágtak volna magukon egy malőr esetén...

Nem volt mindig így. A közelmúltban is akadt viharos összecsapás a felek között a bujtosi csarnokban, most viszont már idők járnak. A hazaiak igyekeztek rövidre zárni minden vitás kérdést. Az égvilágon semmit nem akartak a véletlen bízni: Ribeiro például jó szokásához híven hamar megszórta a vendéget – csak az első szettben nyolc pontot „vágott”. Mivel a brazil légiós mellett a társak sem tétlenkedtek, békésen csordogált a mérkőzés. A második etapban Roma Flóra gálaelőadással kedveskedett: a nyíregyházi center sorozatban takarta be a hálónál a látogatók játékosait, korlátlan úrnak bizonyult a hálónál, miközben olybá festett, a megroggyant MVSC legfeljebb a súlyos csapást kerülheti el.

Az NRK-henger ugyanis beindult, majd váratlanul porszem került a gépezetbe. Sőt, amikor a borsodiak 22:20-ra vezettek – elúszni látszott a játszma. Amíg azonban a túloldalon megremegtek a kezek, a kissé elalvó nyírségiek időben ébredtek és pillanatok alatt véget vetettek a meccsnek. Ismét a győzelmi ösvényre lépett tehát a Kőhalmi-gárda, amely zsinórban három bajnoki nyert, plusz a TF elleni kupadiadalt se felejtsük.

KM-KT


Röplabda: NB I. női, 15. forduló

Fatum-Nyírsuli-NRK–Miskolci VSC 3:0 (21, 17, 23)

Bujtosi csarnok, 300 néző, v.: Suba I., Mezei Z.NRK: Erdős Zs. 2, Sikos P. 10, Vén E. 4, Ribeiro 19, Andrejkovics 7, Roma F. 14. Csere: Botos F. (liberó), Berényi E. 1, Akimova. Edző: Kőhalmi Richárd.

Miskolc: Kundrák E. 1, Kiss E. 7, Szabó B. 7, Kovács E. 12, Szajkó T. 9, Sitkei M. 8. Csere: Sarkó E. (liberó), Kocsis Zs. 2, Bertók B. Edző: Toma Sándor.

Ász: 6–5. Rossz nyitás: 3–9.


Mesterszemmel

Kőhalmi Richárd:– Könnyen nyerhető meccset tettünk magunknak kissé nehézzé a végén.

Toma Sándor: – Örülök, hogy a viszontagságok ellenére egységesen játszott a csapat. Ha talán egyszer nálunk lesz egy-két olyan meghatározó képességű játékos, mint a Nyíregyházában a brazil a lány, biztosan előrébb tudnánk végezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!