Sport

2014.12.14. 12:43

Hetvenhét, és mégsem magyar népmese

Nyíregyháza - Egészen simán nyerte mérkőzését a Nyíregyházi KS az amatőr női kosárlabda NB-ben.

Nyíregyháza - Egészen simán nyerte mérkőzését a Nyíregyházi KS az amatőr női kosárlabda NB-ben.Nem úgy indult, a nyíregyházi kosársulisok utolsó hazai mérkőzése az amatőr női NB-ben, hogy ennyire sima lesz a vége, de a szombati meccs elején Farkasinszki Gyuláné edző időt kért, leszúrta játékosait, akik a folytatásban kellő komolysággal álltak a mérkőzéshez.

Olyannyira, hogy az első negyedben kapott 14 ponttól a meccs hátralévő három játékrészében csak hárommal kaptak többet – úgy értjük, összesen. Vagyis, az NYKS habkönnyen nyert a Kiss Lenke KS ellen, a kialakult 77 pontos különbség egy kicsit a mérkőzés komolyságát is megkérdőjelezi. De ahogy mondani szokták, az erősebb csapat megtisztelte azzal ellenfelét, hogy teljes erőbedobással játszott – mármint az első időkérést követően.


Amatőr női NB

Nyíregyházi KS–Kiss Lenke KS 108–31 (21–14, 34–8, 28–5, 25–4)

Szent Imre Gimnázium, 50 néző, v.: Mészáros B., Vaszi.

NYKS: Papp K. 22/3, Sándor I. 8, Popenko 8, Páll V. 8, Farkasinszki O. 17. Csere: Gömze 18/6, Takács A. 4, Sándorfi D. 13, Soós R. 10. Edző: Farkasinszki Gyuláné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!