Sport

2015.01.06. 09:49

Görcsoldásra munka a gyógymód

Tiszavasvári - Immár a biztos bentmaradás kiharcolása a legfőbb törekvés Tiszavasváriban.

Tiszavasvári - Immár a biztos bentmaradás kiharcolása a legfőbb törekvés Tiszavasváriban.Az elmúlt másfél év eredményeit nem fogják a kirakatba rakni Tiszavasváriban. Az NB II-es férfi kézilabdacsapat főként a felettébb gyászos idegenbeli szereplésnek köszönhetően szorult egyre hátrébb a tabellán – az aktuális bajnoki évadban pedig olyan történik, ami már emberemlékezet óta nem. A kiesés elleni harcban is érintett az együttes, amely nyilván nyomós ok miatt, négy fordulóval az őszi zárás előtt edzőt cserélt.

Arra legalább jó volt

Mit ne mondjunk, érdekes megoldás született. Grandjean Gábort a mindmáig aktív, csak éppen a rivális Kisvárdát erősítő játékos, Türk Ferenc váltotta a kispadon.

– Az utolsó négy mérkőzésről tudok érdemben beszélni, a korábbiakkal nem kívánok foglalkozni – közölte elöljáróban Türk Ferenc. – Sejtettük, hogy az említett periódus nehéz lesz, mégis többet vártunk a megszerzett egy pontnál. Mindez azzal is magyarázható, hogy ekkor már komoly győzelmi kényszer volt a fiúkon, ami görcsössé tette őket. Azt sem sikerült megvalósítani, amire tényleg képesek.

– Arra legalább jó volt ez az időszak, hogy felmérhessük, milyen téren kell feltétlenül javítani az előrelépés érdekében. Ugyanakkor az edzéslátogatottságot tekintve mindenképpen változtatni kell, mert munka nélkül nincs eredmény. Mondjuk, nem egyszerű úgy összehangolni ezen alkalmakat, hogy az mindenki számára megfelelő legyen, mert akadnak, akik Debrecenben vagy éppen Miskolcon tanulnak, más pedig Budapesten dolgozik. Most van lehetőségünk hat hét közös gyakorlásra, igyekszünk jól sáfárkodni ezzel a nem túl hosszú felkészülési szakasszal, nagy hangsúlyt fektetve a hibák kiküszöbölésére.

A többi rajtuk múlik...

Kézenfekvő megoldás született: a Kisvárdáról az esztendő végén távozó Türk Ferenc immár teljes mellszélességgel a Tiszavasvárihoz kötődő feladatának szentelheti figyelmét. Mégpedig, mint játékos-edző. Mindazonáltal nem elsősorban a pályán kíván vezérszerepet betölteni.

– Igaz, hogy korábban merészebb célokat tűztek ki a vezetők, menet közben viszont olyan helyzet alakult ki, hogy a biztos bentmaradás kiharcolása a leglényegesebb – szögezte le a tréner. – Posztra szeretnénk igazolni, ez egy-két embert jelenthet, a többi pedig rajtunk múlik.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!