2015.02.06. 16:55
Most is bármire képesek lehetnek
Nyíregyháza - Az éllovas BEAC vendége lesz szombaton a Nyíregyházi KS, ennek megfelelően nem a vendégcsapat az az esélyese a fővárosi mérkőzésnek.
Nyíregyháza - Az éllovas BEAC vendége lesz szombaton a Nyíregyházi KS, ennek megfelelően nem a vendégcsapat az az esélyese a fővárosi mérkőzésnek.
– Az én csapatomnál soha nem lehet tudni, hogy mire lehet képes, ezt a Szeged elleni mérkőzésen is bebizonyítottuk – mondta Farkasinszki Gyuláné edző arról, hogy miben is lehet reménykedni a soros fellépés előtt. – Minden bajnokságban van egy ilyen mérkőzésünk, mint amilyen a legutóbbi volt, ami után jellemzően összekapjuk magunkat. Bízom benne, hogy ez így lesz most is, erre utalt a heti edzésmunka is. Nem mi vagyunk az esélyesek, nekünk arra kell inkább készülni, hogy a következő három mérkőzésünket megnyerjük, és akkor megragadhatunk a felsőházat jelentő első négy helyezett között.