Sport

2015.02.14. 16:10

Pedig csak úgy füstölt az a fonák

Hodonin - Majoros Bencéé volt a döntő poénja, ám ezüst lett a vége a vasárnap már extraligás bajnokit játszó titán számára.

Hodonin - Majoros Bencéé volt a döntő poénja, ám ezüst lett a vége a vasárnap már extraligás bajnokit játszó titán számára.

Másodszor is úgy vesztett Majoros Bence a román Cristian Pletea ellen, hogy 2:0-ás szettelőnyben volt ellene. Korábban egy csapatmeccsen történt meg az eset (2:3 lett a vége), csütörtökön este pedig Hodoninban, a cseh nemzetközi ifjúsági bajnokság döntőjében.

Lenyűgöző három szett

Ezúttal négy nyert szettig ment a parti, és nem túlzás, a nyírbátoriak 17 éves játékosa három szetten át lenyűgözően játszott. A harmadik játsz­mában az egyik poén után maga is meglepődött, fonákkal olyan kontrapörgetést mutatott be, hogy csak füstölt, hátra is nézett a szövetségi edzőre, Bátorfi Zoltánra, a tekintetével azt kérdezvén: „Ilyen van?”. Aztán 10:9-es vezetésénél jött egy rosszabbul sikerült adogatás, amiből Pletea meg tudott indulni, és utána az addig őt támogató Fortuna is mintha elfordult volna Bencétől. Még így is vezetett a magyar fiú 3:2-re (1:5-ről fordította meg az ötödik szettet), a román azonban könnyedén egyenlített, és bár a döntő szettben 1:8-ról 7:9-re zárkózott fel Majoros, végül Pletea megszerezte a győzelméhez még szükséges két pontot.

Így aztán a serdülőként vívott három mellett ifiként ez volt a második elvesztett nemzetközi döntője Bencének, de haragudni nem lehet rá a történtekért, mert egyrészt a finálé nagy részében is zseniálisan játszott, és az oda vezető úton is remekelt. A fehérorosz Artur Bilasz személyében legyőzött olyan ellenfelet, aki azt megelőzően dél-koreait búcsúztatott – ráadásul az egyik szettet 11:0-ra (!) nyerte Bence; a szlovén Deni Kozult ugyan 4:0-ra verte, de mindegyik játszmát vérre menő küzdelemben; negyedik kiemeltként pedig az elődöntőben elintézte a viadal első helyen rangsorolt játékosát, az orosz Konsztantyin Csernovot.

Vasárnap már bajnoki

Az egyéni- és párosversenyek (utóbbiban az első játszott meccs jelentette a megállót) után következtek a csapatviadalok, ahol a magyarok számára nem voltak túl vérmesek a remények, így aligha lesz akadálya, hogy Bence vasárnap (!) 14 órától már a magyar extraligában erősítse klubcsapatát, a Nyírbátori ASE-t. Egy biztos, a meccsdömping és az utazás hatására nem lesz friss, de nemcsak azért nem a bátori legénység a Pécs elleni mérkőzés esélyese, hanem azért sem, mert a baranyaiak nagyobb játékerőt képviselnek, illetve hazai részről ezúttal nem lép asztalhoz Varga Zoltán.

KM-BT


Cseh nemzetközi korosztályos bajnokság

Ifjúsági fiúkEgyes1. forduló: Majoros B.–Nalepa (lengyel) 4:2 (11, 12, –7, 6, –10, 8). 2. forduló: Majoros B.–Kaluzny (szlovák) 4:0 (6, 6, 7, 3). Nyolcaddöntő: Majoros B.–Kozul (szlovén) 4:0 (10, 8, 10, 11). Negyeddöntő: Majoros B.–Bilasz (fehérorosz) 4:2 (0, –8, 9, –3, 6, 7). Elődöntő: Majoros B.–Csernov (orosz) 4:2 (–8, 7, –9, 9, 5). Döntő: Pletea (román)–Majoros B. 4:3 (–10, –8, 10, 6, –11, 6, 7). Végeredmény: 2. Majoros Bence (magyar, Nyírbátori ASE).

Páros

1. forduló: a Bruckner M., Majoros B. páros erőnyerő volt. 2. forduló: Dimianisz, Szkoropulosz (görög)–Bruckner M., Majoros B. 3:1 (–6, 8, 8, 10).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!