Sport

2015.03.10. 17:07

Az itthoni meccsekre csütörtököt mondtak

Nyíregyháza - Előbb a MAFC, a jövő héten pedig a Zalaegerszeg érkezik az alsóházi rájátszásban az NYKK-hoz.

Nyíregyháza - Előbb a MAFC, a jövő héten pedig a Zalaegerszeg érkezik az alsóházi rájátszásban az NYKK-hoz.

Ha minden jól megy, még három hazai mérkőzése van hátra a 2014-2015-ös bajnoki évből a Marso-NYKK élvonalbeli férficsapatának. Ha ez valóban így lesz, akkor az azt jelentené, hogy Sitku Ernő legénysége osztályozós párharc megvívása nélkül harcolná ki minimális célját, a bentmaradást.

Erre minden esélye meg is van a nyíregyháziaknak, hiszen négy győzelem az előnyük a jelenleg a mezőnyt záró MAFC-Zalaegerszeg párossal szemben, márpedig az alsóházi középszakaszban hat mérkőzés megvívása vár a csapatokra. A meccsek időpontjainak egyeztetése folyamatban van, egyelőre csak az biztos, hogy az NYKK mikor is fogadja ellenfeleit. Nos, az első meccsre csak csütörtökig kell várni, akkor 18 órától a MAFC lesz a vendég, majd a következő csütörtökön, vagyis március 19-én a Zalaegerszeg látogat a bujtosi csarnokba. A Jászberény az utolsó fordulóban, április 25-én, szombaton érkezik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!