Sport

2015.03.17. 17:33

Most kezdődik az igazi a tánc

Nyíregyháza - Roma Flóra szerint a nyíregyháziak képesek lesznek „elkapni” a Békéscsabát.

Nyíregyháza - Roma Flóra szerint a nyíregyháziak képesek lesznek „elkapni” a Békéscsabát.

A jelek szerint az alapszakasz végére felvette az „utazósebességet” a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata. A szabolcsiak zsinórban három győzelemmel zártak, sorrendben a Jászberényt, a TF-Budapestet, míg vasárnap az MTK-t kalapálták el – bebetonozva magukat a tabella hatodik helyén.

Eddig sem volt piskóta menet, ezzel együtt most kezdődik a tánc, avagy a rájátszás, amelynek nyitányán a Békéscsaba lesz az ellenfél. Párharc március 19-én, csütörtökön, idegenbeli fellépéssel kezdődik és az egyik fél három győzelméig tart. Itt pedig már tényleg minden összecsapás élesben megy.

– A közelető meccseket hoztuk, viszont eddig hiányzott az igazán nagy bravúr, ezt szeretnék a folytatásban megvalósítani – fogalmazta meg egy bő mondatban a legfőbb igényt Roma Flóra, a nyíregyháziak egyik kulcsembere. – Teljes mértékben felkészülten várjuk a rájátszást, a szakvezetés mindent elkövetett ennek érdekében, így például csapatösszetartó tréningeket is beiktatott a programba. A hét végén például Gyulaházán töltöttünk két napot, a munka mellett videózással, beszélgetésekkel, közös játékokkal igyekeztek oldani a hangulatot.

Mint fentebb megpedzettük, a nyírségiek számára jól sült el a hajrá, ami szoros összefüggésben állhat azzal, hogy Carolina Nelmaira Valdez január második felében csatlakozott a gárdához. A venezuelai légiós gyakorlatilag tökéletesen beilleszkedett (akárcsak a korábban érkezett brazil, Debora Ribeiro Araujo...), ráadásul produkciójára sem lehet panasz. Ha valamikor, a Csabával szemben mindkét légiósnak, no meg valamennyi játékosnak „fel kell szántani a pályát” a siker érdekében.

– Carolina nagyon rendes lány, sokat segíthet nekünk, vele új erőre kaptunk. Hiszem, hogy képesek vagyunk arra, hogy felülkerekedjünk, persze nagyon nehéz lesz, mégiscsak a tavalyi bajnokról beszélünk. A térdem kicsit fáj, de mindenképpen a csapat rendelkezésére fogok állni, ez nem lehet kérdéses.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!