Sport

2015.04.08. 19:42

Becsületsértő edzői nyilatkozat

Vásárosnamény - Tassy Tamás kikéri magának, hogy összefüggést keressenek a magánbszélgetésen elhangzottak okán.

Vásárosnamény - Tassy Tamás kikéri magának, hogy összefüggést keressenek a magánbszélgetésen elhangzottak okán.

Mint arról beszámoltunk, a Vásárosnamény–Mátészalkai MTK (1–3) megyei másodosztályú futballmeccs után Sós Sándor, a hazai csapat edzője kemény szavakat fogalmazott meg Tassy Tamás játékvezetővel (aki nem volt jelen a szombati találkozón...) szemben. Mégpedig egy korábbi, Baktalórántházán rendezett eseményen elhangzott – állítólagos – kijelentés miatt.

– A magyarországi Parlament válogatottja lépett pályára Baktalórántházán, ennek a gálameccsnek a vezetésére kaptam meghívást – kért reagálási lehetőséget Tassy Tamás. – Az öltöző előtt találkoztunk a környékbeli csapatok edzőivel, játékosaival, és helyi sportemberekkel, többek között, ahogy ilyenkor lenni szokott latolgattuk az esélyeket. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a beszélgetésnek, nagyon nyomozni kellett az emlékezetemben, hogy mi is hangzott el. A Mátészalkáról valami olyasmit mondtam, hogy számolni kell vele, mert egyszer láttam játszani az elmúlt évben, lendületes fiatal csapat. Továbbá megemlítettük még a másodosztály Nyírerdő-csoport első öt helyén álló csapat nevét. Ennyi történt... Azt kollégáim nevében, akik szintén megszólíttattak az újság hasábjain, pláne kikérem magamnak, hogy bármiféle összefüggést keressenek, sőt, a feltételezés is sértő, sőt a megjelent nyilatkozat becsületsértő. Megtesszük a szükséges lépéseket, akár jogi úton is. Egyébként nem is emlékszem, hogy a csoportos beszélgetésben Sós Sándor részt vett volna. Ami ott elhangzott mindenki részéről vállalható, és nyomatékosan kérem, ne bennünk, játékvezetőkben keresse az edző a hibát, inkább a csapat felkészítésével foglalkozzon!

Sós Sándor röviden kommentálta a játékvezető kifogásait:

– Ha Tassy Tamás szükségét érzi, akkor itt és most elnézést kérek tőle. Igaz, most már teljesen más véleményem lenne a mérkőzésről, mert az edzők is olyan lelkiállapotban vannak a lefújás pillanatában, ami után nem biztos, hogy megfelelően nyilatkoznak.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!