Sport

2015.04.11. 13:57

Valdez nélkül a Jászberény ellen

Nyíregyháza - Valdez alighanem a teljes szezonra kidőlt, a nyíregyháziak nélküle vívják meg harcukat a Jászberény ellen.

Nyíregyháza - Valdez alighanem a teljes szezonra kidőlt, a nyíregyháziak nélküle vívják meg harcukat a Jászberény ellen.Szó se róla, a bajnoki menetrend kiagyalói hagytak időt a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapatának a sebek nyalogatására. A szabolcsiaknak pedig volt mit kiheverni, elvégre több mint balszerencsés módon véreztek el a Békéscsaba elleni negyeddöntőben.

Hogy milyen sikerrel emésztette meg a történteket a Kőhalmi-gárda, arról szombaton megbizonyosodhatunk. A nyírségiek ugyanis a bujtosi csarnokban (kezdés: 18 óra) kezdik az 5–8. helyért kiírt, egyik fél két győzelméig tartó Jászberény elleni párharcot.

– A Csaba elleni meccsek után direkt játékosabb edzéseket tartottunk, éppen annak érdekében, hogy oldjuk feszültséget, egyben eltereljük a figyelmet a következő feladatról – taglalta az elmúlt két hét mozzanatait Kőhalmi Richárd, a Fatum-Nyíregyháza szakvezetője.

Kétszer 3:2 – ide

– Hétfőtől viszont már teljes erővel az előttünk álló sorozatra fókuszáltunk, azt gondolom, felkészültünk erre a párharcra. Tudni kell, nem lesz egyszerű, a Berény főleg hazai pályán meg fog tenni mindent, hogy megnehezítse a dolgunkat. Elég csak arra utalni, hogy az alapszakaszban mindkét alkalommal 3:2-es meccset játszottunk velük, amelyeket megnyertünk. Azt mondhatom, Valdez nélkül is győzelemre törünk, bár kétségtelen, a légiós hiánya bonyolítja a helyzetet.

Nos, Carolina Nelmaira Valdez térdsérülést, részleges oldalszalag-szakadás szenvedett a viharsarkiakkal vívott utolsó összecsapáson. A venezuelai frontember alighanem a teljes szezonra kidőlt, legalábbis a szakmai stáb nem akar kockáztatni bevetésével. Annál is inkább, mert elképzelhető, hosszabb távon számítanak rá.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!